Ébren álmodók
Ébren álmodók

101528560_110369147374562_8495859791906033712_o.jpg

A pécsi illetőségű Daydreaming Twins az idei évben bukkant fel a színtéren és a vírushelyzetből adódó kevés előnyt kihasználva össze is rakták első lemezüket, mely szeptember elején jelent meg. A Megpihenni egy őszinte és sallangmentes bemutatkozó anyag.

...

A semmin kívül, a valamin túl: itt a Beyond Nowhere bemutatkozó lemeze
A semmin kívül, a valamin túl: itt a Beyond Nowhere bemutatkozó lemeze

beyondnowhere.jpg
Hatszámos EP-t rögzített, amit augusztus végén az összes fontosabb zenemegosztó platformon elérhetővé is tett a debreceni punk rock zenekar, a háromtagú Beyond Nowhere . A magára olykor pop punk címkét is ragasztó helyi banda 2018-ban alakult, tavaly játszotta első koncertjét az Ifjúsági Házban, mostanra pedig egy változatos zenei megoldásokkal teli, mégis következetesen punk jegyeket magán viselő lemezt készített Half-Decent címmel.

...

Atomokká bontott útkeresés
Atomokká bontott útkeresés

atoms_platon_karataev.png

A budapesti székhelyű Platon Karataev mindössze négy éve bukkant fel a hazai underground színtéren, ám ez idő alatt a huszonéves társaság meredeken felfelé ívelő pályára állította magát – országos ismertséggel, nemzetközi turnékkal, s visszatérő fellépőként persze egyre szélesebb debreceni bázissal. Eddigi egyetlen LP-jük 2017-ben jelent meg. A For Her a fiatalság szerelmes lemeze volt, az Atoms pedig már az érett ember hangján szól univerzális ...

Alternatív ornitológiai kézikönyv
Alternatív ornitológiai kézikönyv
Megjelent Gindim'Rém új albuma

ke_pernyo_foto_2020-06-03_16.png  A karantén csöndjéből új lemezzel jelentkezett városunk egyik legizgalmasabb, egyben legkülöncebb zenésze, Urbán Bence aka  Gidnim'Rém . A multiinstrumentalista orvost ebben a cikkünkben mutattuk be, sokadik elmezavart okozó albuma pedig május legvégén vált elérhetővé az összes streaming- és videoplatformon Csőr címmel.

És mit kap az a bátor vállalkozó, aki a hét éven át készült bő 50 perces opuszt meghallgatja? Egy túlfuttatott alternatív ...

Nyers erő és szabadság
Nyers erő és szabadság
Kritika a Lemurian Folk Songs új lemezéről

lemurianlemurian.png

Amikor először ajánlotta egy barátom a Lemurian Folk Songs tavalyi, Maro című lemezét, megörültem, hogy végre van egy fiatal, angolszász pszichedelikus heavy metal hagyományból építkező zenekarunk, ráadásul az Ozora fesztiválon végre élőben is elcsíptem a showjukat. Alig egy hónapja jelent meg a négytagú, világcsavargó formáció új lemeze  Ima今 címmel, megnéztük közelebbről.

...

PusztaHang

Friss topikok

Címkék

+SHE+ (1) 2019 (7) 2020 (16) 2021 (6) 2022 (6) 2023 (2) 2024 (2) 80s (1) a38 (1) Acoustic Style (2) ajánló (4) ajsa luna (1) akela (1) akvárium (1) album (3) albumkritika (1) alkotótábor (1) alternatív rock (1) Alvin és a Mókusok (1) Analog Balaton (2) Apey (2) Aritmika (2) Árnyéknyúl (5) Áron András (1) Astro Générale (1) ATOM (1) Atoms (1) aurevoir. (2) AURORA (1) Azahriah (1) A Király Halott (1) A Talayapa Project (1) bad habit (1) Bagossy Brothers (1) bajdázó (1) Bakelit (1) Bandmap (1) BanZaj (2) banzaj (4) Baq (1) barabás lőrinc (2) Barkóczi Noémi (1) Baross (1) Baross16 (1) Beat (1) Beat rádió (1) Beck Zoltán (1) belga (1) bérczesi róbert (1) BESTA (1) BetterThanEver (3) Beyond Nowhere (1) Be Massive (1) Bíró Kornél (2) blackened mysticism (1) Blahalouisiana (2) blanche the vidiot (1) bohemian betyars (1) Bordó Sárkány (3) bor és jazznapok (1) bp underground (1) brass band (1) Bródy János (1) Budai Krisztián (1) Campus (5) Campus Eleven (1) Campus fesztivál (6) carson coma (4) Charlotte OC (1) Christian Löffler (1) civisground (1) Clubbing (1) covid (3) csaknekedkislány (2) Csőr (1) dalkommentár (1) dalpremier (3) Damara (1) Dánielfy Gergő (2) Dánielfy Gergő és az Utazók (1) Daydreaming Twins (1) debrecen (15) Debrecen (15) december (1) Decolonize Your Mind Society (1) Deeprecen (1) dénesh (1) desz24 (1) Desz24 (4) Deva (1) disco (1) Dis is Debrecen (1) diw (1) dj goodbye (1) dob (1) Dope Calypso (1) DRMRZ (1) dub (1) Dying Wish (1) Dzsúdló (2) Ektomorf (1) Elefánt (3) elektronikus zene (5) élőzene (3) emma undressed (1) EP (3) ep (1) Erdő (1) Erik Sumo Band (1) Erőszakszervezet (1) esti kornél (1) Felsőtárkány (1) Felső Tízezer (1) Ferenczi György (1) Fesztivál (1) fesztivál (6) fesztiválszezon (2) Flaszter Galaxis (1) folk (1) forest bump (1) FőzeLAKE (1) Franciskadalma (1) Freakin Disco (1) frogshow (1) full of anger underground metal fesztivál (1) funk (1) Galaxisok (1) ganxsta zolee (1) ghoast toast (2) Ghost Toast (1) GidnimRém (6) gigs (1) H (1) Hakawai (2) Half-Decent (1) Halloween (1) Hangfoglaló (2) Hangfoglaló program (1) HANØI (1) hardcore (2) Háy come Beck (1) Heartkiller (1) heavy brains (2) Heavy Brains (1) Hell Vill (1) hernyák-kapusi-kalmár (1) hiperkarma (2) hiphop (2) hno3 (1) HnT (1) hoe (1) hoeh8erz (1) hoezntrogerz (2) Ifiház (1) imanexperiment (1) ima今 (1) Incognito (7) indie (1) indie rock (1) Interjú (13) interjú (11) Interjúk (2) intim torna illegál (1) Ivan and the parazol (3) I Am Soyuz (1) japan jazz (1) jazz (4) jelentkezés (1) Junkies (1) kapitány máté (1) Kaptár (3) karantén (2) Karmapirin (1) kaukázus (1) Kelet Brass Band (1) Kertekalatt (1) kinetic erotic (1) Kiscsillag (1) kislemez (1) klippremier (3) Klopcsa (1) klubkoncert (1) Kölcsey (1) Kölcsey Központ (1) koncert (4) koncertajánló (1) koncertsorozat (1) koncertvideó (1) KontAktus (2) kontaktus (1) konyha (1) koronavírus-járvány (3) Kovács László (1) Kritika (3) kritika (5) Krúbi (1) Krxternational (2) Lányok Ott Hátul (1) Lazarvs (1) Lázár tesók (1) lee olivér (1) lemez (1) lemezkritika (3) lemezpremier (3) lemurian folk songs (2) Levels of Social Distancing (1) lil frakk (1) live (4) live music (5) Lowland (3) LP (1) Lyuhász Lyácint Bt (1) madeindebrecen (2) Made In Debrecen (2) Magentakraft (1) Magor (1) május (1) Malakiás (1) Malter (7) Manír (2) Március (2) március (1) megjelenés (5) Megpihenni (1) Mészáros Ádám (1) metál (2) metal (1) Metal (1) MODEM (5) modemode (1) mongooz and the magnet (1) Mordái (1) mörk (1) mudfield (1) mulató aztékok (1) music (1) műsorszórás (21) Muzsik és Volkova (2) Nagyerdei Víztorony (1) Nagy Szilárd (2) Neonhal (3) nirvana (1) NKA (1) noise (1) nomad (1) Nóvé Soma (2) Nyíregyháza (1) Ocean (1) ocho macho (1) Odd ID (2) Ohnody (1) oktatóvideó (1) Ölveti Blues Band (1) overflow (1) pályázat (5) Panoráma (1) pászorhóra (1) Perihelion (1) Petofi (1) piramis (1) Pit of Saron (3) platon karataev (4) pop (2) Popping (1) pop punk (1) post punk (1) posztpunk (1) premier (11) premierek (1) privát affér (1) próbatermek (1) programajánló (13) progressive rock (1) psybient (1) punk rock (2) Pusztahang (1) pusztahang (40) pusztahang live sessions (3) pusztahang sessions (1) PusztaHang Sessions (2) pusztán egy dal (3) Quiet Kid (1) Quiet Kid & The Speakers (2) Racka Noise (2) raktárkoncert (1) random trip (1) Reposzt (1) ress (1) ricsárdgír (2) riport (1) Ritmo Piknik (1) rock (2) Rocksuli (1) rocksuli (1) rocksuli debrecen (1) rockzene (1) Rögtön Jövök (1) Rögtön Jövök! (1) Roncs (4) Roncsbár (2) Rupaszov (1) saiid (1) salétrom utca (1) sandbender (1) Sauropoda Trio (1) Saya Noé (1) Selected Sounds (1) selfless abuse (1) Silver Moon (1) Soft (1) Sör és Fű (1) startup (1) Stay (1) steady pluto (1) Sue (1) Sugalló (1) Süli András (1) szabó benedek és a galaxisok (1) Szakács Gergő (1) szavazás (1) szeptember (1) táncház (1) Tátrai Tibor (1) tavasz (1) Telekom Electronic Beats (2) Tempera Sessions (7) Téveszme (1) The Crams (1) The Folk Attack (1) the grenma (1) the keeymen (1) The Keeymen (1) The Magic Track (1) the magic track (2) The Vernal (1) This is Bihar (1) TM (1) Tortuga (3) Tóth Kinga (1) TPSRPRT (2) Traditions (1) Traffik Band (2) trap (2) trio whisper (1) Trottel (1) új megjelenés (1) underground (1) unexpected frequencies (1) Üres (1) Utolsó Repülő (1) Várkonyi Csibészek (2) videópályázat (3) világzene (1) viny-kritika (1) vinyl (1) Vinyl (1) Víztorony (6) Warshow (1) waryou (1) Wopo Wopo (1) world music (1) wyrfarkas (1) Xperimenting (1) Yulius25 (2) zajkert (1) zajzene (2) zeneipar (2) Zenék közös nevezőn (1) Zsazsa (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása