MŰSORSZÓRÁS (SZEP 7 – SZEP 23)
MŰSORSZÓRÁS (SZEP 7 – SZEP 23)

finisszazs_musorszoras.png

Elindult egy újabb őszi klubszezon, a város azonban kicsit lassan ébredezik a nyári kómából. A Campus Fesztivál és a karneváli hét zsúfoltsága persze idén is okot adott némi izgalomra – és a program is helyenként ízletes volt –, de szokás szerint az őszi klubkoncertek szezonjára maradnak a rétegzenei előadók fellépései, valamint a helyi közösségek (Manír, Hoezntrogerz) is ilyenkor lendülnek akcióba. Szerencsére a Manír egyre több életjelet mutat, ...

Atomokká bontott útkeresés
Atomokká bontott útkeresés

atoms_platon_karataev.png

A budapesti székhelyű Platon Karataev mindössze négy éve bukkant fel a hazai underground színtéren, ám ez idő alatt a huszonéves társaság meredeken felfelé ívelő pályára állította magát – országos ismertséggel, nemzetközi turnékkal, s visszatérő fellépőként persze egyre szélesebb debreceni bázissal. Eddigi egyetlen LP-jük 2017-ben jelent meg. A For Her a fiatalság szerelmes lemeze volt, az Atoms pedig már az érett ember hangján szól univerzális ...

„A színpad önmagában egy módosult tudatállapotba löki az embert”
„A színpad önmagában egy módosult tudatállapotba löki az embert”
Carson Coma + Platon Karataev páros interjú

cc_pk_cover.jpg

Debrecenben zárja az évet a Carson Coma és a Platon Karataev , a budapesti színtér két nagy jövő előtt álló – és nem zajtalan jelenű – bandája. A Carson Coma egy éve tűnt fel magyar és angol nyelvű beatzenéjével, a Platon viszont már három éve rendszeresen lép fel többek közt Debrecenben, idén pedig számos nyugat-európai koncerttel és turnéval erősítették jelenlétüket határainkon túl (Spotify adataik alapján egyébként is erősebb a külföldi ...

MŰSORSZÓRÁS (DEC 17 – DEC 29)
MŰSORSZÓRÁS (DEC 17 – DEC 29)

bohemiangi_r.jpg

Jön az év végi hajrá, az ünnepekre pedig rendszerint összekapják magukat a klubok Debrecenben is, mert tudják, hogy sokan hazajönnek Budapestről, vagy a világ más tájairól a családjukhoz. A szoros kötelék azonban két nap evés-ivás, ölelkezés és ajándékozás után általában kicsit kienged. Ekkor történik az, hogy valahol össze kell gyűlni a barátokkal, erre pedig december 27-én például pofátlanul sok helyen lesz lehetőség; mindegyik szórakozóhelyen ...

PusztaHang

Friss topikok

Címkék

+SHE+ (1) 2019 (7) 2020 (16) 2021 (6) 2022 (6) 2023 (2) 2024 (2) 80s (1) a38 (1) Acoustic Style (2) ajánló (4) ajsa luna (1) akela (1) akvárium (1) album (3) albumkritika (1) alkotótábor (1) alternatív rock (1) Alvin és a Mókusok (1) Analog Balaton (2) Apey (2) Aritmika (2) Árnyéknyúl (5) Áron András (1) Astro Générale (1) ATOM (1) Atoms (1) aurevoir. (2) AURORA (1) Azahriah (1) A Király Halott (1) A Talayapa Project (1) bad habit (1) Bagossy Brothers (1) bajdázó (1) Bakelit (1) Bandmap (1) BanZaj (2) banzaj (4) Baq (1) barabás lőrinc (2) Barkóczi Noémi (1) Baross (1) Baross16 (1) Beat (1) Beat rádió (1) Beck Zoltán (1) belga (1) bérczesi róbert (1) BESTA (1) BetterThanEver (3) Beyond Nowhere (1) Be Massive (1) Bíró Kornél (2) blackened mysticism (1) Blahalouisiana (2) blanche the vidiot (1) bohemian betyars (1) Bordó Sárkány (3) bor és jazznapok (1) bp underground (1) brass band (1) Bródy János (1) Budai Krisztián (1) Campus (5) Campus Eleven (1) Campus fesztivál (6) carson coma (4) Charlotte OC (1) Christian Löffler (1) civisground (1) Clubbing (1) covid (3) csaknekedkislány (2) Csőr (1) dalkommentár (1) dalpremier (3) Damara (1) Dánielfy Gergő (2) Dánielfy Gergő és az Utazók (1) Daydreaming Twins (1) debrecen (15) Debrecen (15) december (1) Decolonize Your Mind Society (1) Deeprecen (1) dénesh (1) desz24 (1) Desz24 (4) Deva (1) disco (1) Dis is Debrecen (1) diw (1) dj goodbye (1) dob (1) Dope Calypso (1) DRMRZ (1) dub (1) Dying Wish (1) Dzsúdló (2) Ektomorf (1) Elefánt (3) elektronikus zene (5) élőzene (3) emma undressed (1) ep (1) EP (3) Erdő (1) Erik Sumo Band (1) Erőszakszervezet (1) esti kornél (1) Felsőtárkány (1) Felső Tízezer (1) Ferenczi György (1) Fesztivál (1) fesztivál (6) fesztiválszezon (2) Flaszter Galaxis (1) folk (1) forest bump (1) FőzeLAKE (1) Franciskadalma (1) Freakin Disco (1) frogshow (1) full of anger underground metal fesztivál (1) funk (1) Galaxisok (1) ganxsta zolee (1) ghoast toast (2) Ghost Toast (1) GidnimRém (6) gigs (1) H (1) Hakawai (2) Half-Decent (1) Halloween (1) Hangfoglaló (2) Hangfoglaló program (1) HANØI (1) hardcore (2) Háy come Beck (1) Heartkiller (1) heavy brains (2) Heavy Brains (1) Hell Vill (1) hernyák-kapusi-kalmár (1) hiperkarma (2) hiphop (2) hno3 (1) HnT (1) hoe (1) hoeh8erz (1) hoezntrogerz (2) Ifiház (1) imanexperiment (1) ima今 (1) Incognito (7) indie (1) indie rock (1) interjú (11) Interjú (13) Interjúk (2) intim torna illegál (1) Ivan and the parazol (3) I Am Soyuz (1) japan jazz (1) jazz (4) jelentkezés (1) Junkies (1) kapitány máté (1) Kaptár (3) karantén (2) Karmapirin (1) kaukázus (1) Kelet Brass Band (1) Kertekalatt (1) kinetic erotic (1) Kiscsillag (1) kislemez (1) klippremier (3) Klopcsa (1) klubkoncert (1) Kölcsey (1) Kölcsey Központ (1) koncert (4) koncertajánló (1) koncertsorozat (1) koncertvideó (1) KontAktus (2) kontaktus (1) konyha (1) koronavírus-járvány (3) Kovács László (1) kritika (5) Kritika (3) Krúbi (1) Krxternational (2) Lányok Ott Hátul (1) Lazarvs (1) Lázár tesók (1) lee olivér (1) lemez (1) lemezkritika (3) lemezpremier (3) lemurian folk songs (2) Levels of Social Distancing (1) lil frakk (1) live (4) live music (5) Lowland (3) LP (1) Lyuhász Lyácint Bt (1) madeindebrecen (2) Made In Debrecen (2) Magentakraft (1) Magor (1) május (1) Malakiás (1) Malter (7) Manír (2) március (1) Március (2) megjelenés (5) Megpihenni (1) Mészáros Ádám (1) metál (2) Metal (1) metal (1) MODEM (5) modemode (1) mongooz and the magnet (1) Mordái (1) mörk (1) mudfield (1) mulató aztékok (1) music (1) műsorszórás (21) Muzsik és Volkova (2) Nagyerdei Víztorony (1) Nagy Szilárd (2) Neonhal (3) nirvana (1) NKA (1) noise (1) nomad (1) Nóvé Soma (2) Nyíregyháza (1) Ocean (1) ocho macho (1) Odd ID (2) Ohnody (1) oktatóvideó (1) Ölveti Blues Band (1) overflow (1) pályázat (5) Panoráma (1) pászorhóra (1) Perihelion (1) Petofi (1) piramis (1) Pit of Saron (3) platon karataev (4) pop (2) Popping (1) pop punk (1) post punk (1) posztpunk (1) premier (11) premierek (1) privát affér (1) próbatermek (1) programajánló (13) progressive rock (1) psybient (1) punk rock (2) Pusztahang (1) pusztahang (40) pusztahang live sessions (3) pusztahang sessions (1) PusztaHang Sessions (2) pusztán egy dal (3) Quiet Kid (1) Quiet Kid & The Speakers (2) Racka Noise (2) raktárkoncert (1) random trip (1) Reposzt (1) ress (1) ricsárdgír (2) riport (1) Ritmo Piknik (1) rock (2) rocksuli (1) Rocksuli (1) rocksuli debrecen (1) rockzene (1) Rögtön Jövök (1) Rögtön Jövök! (1) Roncs (4) Roncsbár (2) Rupaszov (1) saiid (1) salétrom utca (1) sandbender (1) Sauropoda Trio (1) Saya Noé (1) Selected Sounds (1) selfless abuse (1) Silver Moon (1) Soft (1) Sör és Fű (1) startup (1) Stay (1) steady pluto (1) Sue (1) Sugalló (1) Süli András (1) szabó benedek és a galaxisok (1) Szakács Gergő (1) szavazás (1) szeptember (1) táncház (1) Tátrai Tibor (1) tavasz (1) Telekom Electronic Beats (2) Tempera Sessions (7) Téveszme (1) The Crams (1) The Folk Attack (1) the grenma (1) the keeymen (1) The Keeymen (1) The Magic Track (1) the magic track (2) The Vernal (1) This is Bihar (1) TM (1) Tortuga (3) Tóth Kinga (1) TPSRPRT (2) Traditions (1) Traffik Band (2) trap (2) trio whisper (1) Trottel (1) új megjelenés (1) underground (1) unexpected frequencies (1) Üres (1) Utolsó Repülő (1) Várkonyi Csibészek (2) videópályázat (3) világzene (1) viny-kritika (1) Vinyl (1) vinyl (1) Víztorony (6) Warshow (1) waryou (1) Wopo Wopo (1) world music (1) wyrfarkas (1) Xperimenting (1) Yulius25 (2) zajkert (1) zajzene (2) zeneipar (2) Zenék közös nevezőn (1) Zsazsa (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása