MŰSORSZÓRÁS (OKT 7 – OKT 20)

 

70655461_2387895954596786_8927794960229466112_o.jpg

Hétről hétre azt mondjuk, hogy ennél sűrűbb időszak nem volt még a városban koncertek terén, és ez most sincs másképp. Kiemelten ajánlott eseményekből dugig vagyunk, de ha nagyon aktuálisak akarunk lenni, akkor az új néven futó Apey & the Pea első debreceni mészárlását, vagyis a Lazarvs fellépését tesszük az első helyre, de az egyik legpiacképesebb debreceni zenekar, az Árnyéknyúl lemezbemutatóját, az Ölveti Blues Band jubileumát, vagy Krúbi és a Little Big debreceni trash show-ját is érdemes megemlíteni, ahogy a kisebb bulikat is. Szemezgessetek a listából bátran, ha pedig találkoztok velem az egyik buliban, hívjatok meg egy sörre. Köszi.

  • OKT 7 – Kölcsey Központ: Nagyszabású koncert egy nagyszerű ember vezényletével. Bródy János kis hazánk egyik legfontosabb dal- és szövegszerzője. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 70. évfordulója alkalmából tartott koncertjén életművéből fog szemezgetni zenekarával, a tematika pedig nem véletlen: Az Illés zenekar 1971-ben oratóriumot írt Human Rights címmel, ami a legendás fehér borítóban jelent meg nagylemezen, Mensáros László közreműködésével. Maga Bródy sokszor kiállt az emberi jogok és a jogállamiság mellett, egyszer pedig maga elé engedett egy kapubejáróban. Ízig-vérig úriember.
  • OKT 11 – Incognito: Táncdalfesztiválok és swinglemezek nosztalgiájával köszön be a Párdon! zenekar, fiatalos, lüktető kiszerelésben.
  • OKT 12 – HALL: Őszintén szólva, az október 9-i Rostás Szabika bulit nem volt gusztusunk beletenni a Műsorszórásba, de ha már trash, a HALL kitesz magáért, és 12-én a műfaj nemzetközi nagyágyúját, a Little Biget fixálta le. Bemelegítésként a magyar „botrányrapper” Krúbi fogja megrongálni hallójáratainkat szabadszájú szövegeivel. Jegyek talán már nincsenek is, azért egy próbát még megér. 16+
  • OKT 12 – MODEM: Meglehetősen más hangvételű program szombat késő délutánra – mondjuk egy Déry parkban eltöltött utcai ivás helyett: ráadásul nem zenei, hanem képzőművészeti esemény. A MODEM kiemelt galériáját, a PANEL-t ezúttal egy Kossuth-díjas muzsikus fogja bemutatni, vagyis Csík Jánost, a Csík zenekar alapítóját lesz esélyünk ezúttal nem prímás-énekesként, hanem tárlatvezetői mivoltában megismerni.
  • OKT 12 – Incognito: Ugyanezen a szombaton az ír kocsmazene szerelmesei is megtalálhatják a maguknak való koncertet a városban. Az Inco színpadát Peter MoyNahan és Pat O'Mahoney duója foglalja el.
  • OKT 12 – Roncsbár: Még mindig szombat. Debrecen egyik legrégebbi és legfontosabb zenekara, a hazai blues zene zászlóshajója, az Ölveti Blues Band tartja fennállásának 30. évfordulóját a Roncsban.
  • OKT 14 – Kölcsey Központ: Bródy János után egy újabb klasszikus jön a Kölcseybe, akiben a magyar beat egyik alapítóját is tisztelhetjük. Zorán a mai napig új dalokat ír, koncertjei pedig ugyanúgy élményszámba mennek, mint annak idején a Metro Együttessel.
  • OKT 15 – Nagyerdei Víztorony: Folytatódik Kulterdő sorozat a kulter.hu szervezésében. Zene és irodalom új fúziója érkezik a városba Klasszik Lasszó fantázianévvel. Hogy mit takar ez? A Blahalouisiana kiváló zenészei (Schoblocher Barbara, Jancsó Gábor, Pénzes Máté) régóta dolgoznak együtt Czinki Ferenccel, aki egyszer meghívta műsorukba Kemény Zsófi író-slammert, valamint Vitáris Ivánt, az utánozhatatlan Ivan & The Parazol frontemberét. Nagy sikerű együttműködésükhöz hamarosan csatlakozott Sárkány Bertalan, a Mary PopKids zenekar ütőhangszerese is – így jött létre a Klasszik Lasszó nevű alkalmi alkotócsoport, amelynek fellépései nem egyszerű zenés irodalmi programok. „Fergeteges westernelőadás budapesti köntösben”.
  • OKT 15 – MODEM: Folytatódik a Banzaj, jön a 43. kiadás. Az ország egyik legfontosabb zajzenei eseménysorozatának októberi fellépői szokásosan magas színvonalat képviselnek. A francia XFnX és a miskolci Szabó Attila alias Remetemen elektronikus, kísérleti projektje korábban már szerepelt a Banzaj line-upjában, a Budapestről érkező Mákó Rozi azonban először tágítja ki a MODEM falait. Részletekért katt az eseménybe.
  • OKT 18 – Incognito: Könnyűzenei stílusok ötvözve a jazz erejével. A GAB hatfős, budapesti fiatalokból álló formációja ezúttal trióként érkezik és igyekszik megtáncoltatni a pult mellett állókat is.
  • OKT 19 – Roncsbár: Tíz éves évfordulóján korszakváltást jelentett be Áron Andris zenekara, mely készülőben lévő negyedik albumáról nevezte el magát újonnan. Az Apey & the Pea immáron Lazarvs néven folytatja, de zenei irányvonalaik nem változtak meg gyökeresen, továbbra is az ország, egyben Európa egyik legkomolyabb és legvérengzőbb metal bandáját köszönthetjük bennük. Előzenekaruk a metalcore-ban nyomuló és több európai turnét túlélő Stubborn lesz.
  • OKT 19 – Kölcsey Központ: Az idei Cívis Cuháré egyik csúcspontja a népzenére építő Góbé fellépése lesz. A hattagú budapesti zenekar a Kárpát-medencei folkhagyományt szabadon variálja, lazán és izgalmasan kapcsolja a jazz, a blues, a reggae és a klasszikus zene elemeivel. Mernek belenyúlni az irgalmatlan gazdag népzenei hagományainkba, ugyanakkor tisztelik is az alapanyagot. After-táncház az Ifjúsági Házban!
  • OKT 19 – Nagyerdei Víztorony: Debrecen legígéretesebb alternatív rockzenekara, az Árnyéknyúl első nagylemezét természetesen hazai közönség előtt mutatja be. A vendégzenészekkel kiegészülő fellépés nagy mérföldkő a banda életében, előttük a nyíregyházi Jurij és a budapesti Madmike melegíti be a színpadot. Igényes rockzene, kedves emberek, ez az ősz közepi prognózisunk.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pusztahang.blog.hu/api/trackback/id/tr2615207462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

PusztaHang

Friss topikok

Címkék

+SHE+ (1) 2019 (7) 2020 (16) 2021 (6) 2022 (6) 2023 (2) 2024 (2) 80s (1) a38 (1) Acoustic Style (2) ajánló (4) ajsa luna (1) akela (1) akvárium (1) album (3) albumkritika (1) alkotótábor (1) alternatív rock (1) Alvin és a Mókusok (1) Analog Balaton (2) Apey (2) Aritmika (2) Árnyéknyúl (5) Áron András (1) Astro Générale (1) ATOM (1) Atoms (1) aurevoir. (2) AURORA (1) Azahriah (1) A Király Halott (1) A Talayapa Project (1) bad habit (1) Bagossy Brothers (1) bajdázó (1) Bakelit (1) Bandmap (1) BanZaj (2) banzaj (4) Baq (1) barabás lőrinc (2) Barkóczi Noémi (1) Baross (1) Baross16 (1) Beat (1) Beat rádió (1) Beck Zoltán (1) belga (1) bérczesi róbert (1) BESTA (1) BetterThanEver (3) Beyond Nowhere (1) Be Massive (1) Bíró Kornél (2) blackened mysticism (1) Blahalouisiana (2) blanche the vidiot (1) bohemian betyars (1) Bordó Sárkány (3) bor és jazznapok (1) bp underground (1) brass band (1) Bródy János (1) Budai Krisztián (1) Campus (5) Campus Eleven (1) Campus fesztivál (6) carson coma (4) Charlotte OC (1) Christian Löffler (1) civisground (1) Clubbing (1) covid (3) csaknekedkislány (2) Csőr (1) dalkommentár (1) dalpremier (3) Damara (1) Dánielfy Gergő (2) Dánielfy Gergő és az Utazók (1) Daydreaming Twins (1) Debrecen (15) debrecen (15) december (1) Decolonize Your Mind Society (1) Deeprecen (1) dénesh (1) desz24 (1) Desz24 (4) Deva (1) disco (1) Dis is Debrecen (1) diw (1) dj goodbye (1) dob (1) Dope Calypso (1) DRMRZ (1) dub (1) Dying Wish (1) Dzsúdló (2) Ektomorf (1) Elefánt (3) elektronikus zene (5) élőzene (3) emma undressed (1) EP (3) ep (1) Erdő (1) Erik Sumo Band (1) Erőszakszervezet (1) esti kornél (1) Felsőtárkány (1) Felső Tízezer (1) Ferenczi György (1) fesztivál (6) Fesztivál (1) fesztiválszezon (2) Flaszter Galaxis (1) folk (1) forest bump (1) FőzeLAKE (1) Franciskadalma (1) Freakin Disco (1) frogshow (1) full of anger underground metal fesztivál (1) funk (1) Galaxisok (1) ganxsta zolee (1) ghoast toast (2) Ghost Toast (1) GidnimRém (6) gigs (1) H (1) Hakawai (2) Half-Decent (1) Halloween (1) Hangfoglaló (2) Hangfoglaló program (1) HANØI (1) hardcore (2) Háy come Beck (1) Heartkiller (1) Heavy Brains (1) heavy brains (2) Hell Vill (1) hernyák-kapusi-kalmár (1) hiperkarma (2) hiphop (2) hno3 (1) HnT (1) hoe (1) hoeh8erz (1) hoezntrogerz (2) Ifiház (1) imanexperiment (1) ima今 (1) Incognito (7) indie (1) indie rock (1) interjú (11) Interjú (13) Interjúk (2) intim torna illegál (1) Ivan and the parazol (3) I Am Soyuz (1) japan jazz (1) jazz (4) jelentkezés (1) Junkies (1) kapitány máté (1) Kaptár (3) karantén (2) Karmapirin (1) kaukázus (1) Kelet Brass Band (1) Kertekalatt (1) kinetic erotic (1) Kiscsillag (1) kislemez (1) klippremier (3) Klopcsa (1) klubkoncert (1) Kölcsey (1) Kölcsey Központ (1) koncert (4) koncertajánló (1) koncertsorozat (1) koncertvideó (1) KontAktus (2) kontaktus (1) konyha (1) koronavírus-járvány (3) Kovács László (1) Kritika (3) kritika (5) Krúbi (1) Krxternational (2) Lányok Ott Hátul (1) Lazarvs (1) Lázár tesók (1) lee olivér (1) lemez (1) lemezkritika (3) lemezpremier (3) lemurian folk songs (2) Levels of Social Distancing (1) lil frakk (1) live (4) live music (5) Lowland (3) LP (1) Lyuhász Lyácint Bt (1) madeindebrecen (2) Made In Debrecen (2) Magentakraft (1) Magor (1) május (1) Malakiás (1) Malter (7) Manír (2) Március (2) március (1) megjelenés (5) Megpihenni (1) Mészáros Ádám (1) metal (1) Metal (1) metál (2) MODEM (5) modemode (1) mongooz and the magnet (1) Mordái (1) mörk (1) mudfield (1) mulató aztékok (1) music (1) műsorszórás (21) Muzsik és Volkova (2) Nagyerdei Víztorony (1) Nagy Szilárd (2) Neonhal (3) nirvana (1) NKA (1) noise (1) nomad (1) Nóvé Soma (2) Nyíregyháza (1) Ocean (1) ocho macho (1) Odd ID (2) Ohnody (1) oktatóvideó (1) Ölveti Blues Band (1) overflow (1) pályázat (5) Panoráma (1) pászorhóra (1) Perihelion (1) Petofi (1) piramis (1) Pit of Saron (3) platon karataev (4) pop (2) Popping (1) pop punk (1) post punk (1) posztpunk (1) premier (11) premierek (1) privát affér (1) próbatermek (1) programajánló (13) progressive rock (1) psybient (1) punk rock (2) Pusztahang (1) pusztahang (40) pusztahang live sessions (3) pusztahang sessions (1) PusztaHang Sessions (2) pusztán egy dal (3) Quiet Kid (1) Quiet Kid & The Speakers (2) Racka Noise (2) raktárkoncert (1) random trip (1) Reposzt (1) ress (1) ricsárdgír (2) riport (1) Ritmo Piknik (1) rock (2) Rocksuli (1) rocksuli (1) rocksuli debrecen (1) rockzene (1) Rögtön Jövök (1) Rögtön Jövök! (1) Roncs (4) Roncsbár (2) Rupaszov (1) saiid (1) salétrom utca (1) sandbender (1) Sauropoda Trio (1) Saya Noé (1) Selected Sounds (1) selfless abuse (1) Silver Moon (1) Soft (1) Sör és Fű (1) startup (1) Stay (1) steady pluto (1) Sue (1) Sugalló (1) Süli András (1) szabó benedek és a galaxisok (1) Szakács Gergő (1) szavazás (1) szeptember (1) táncház (1) Tátrai Tibor (1) tavasz (1) Telekom Electronic Beats (2) Tempera Sessions (7) Téveszme (1) The Crams (1) The Folk Attack (1) the grenma (1) the keeymen (1) The Keeymen (1) The Magic Track (1) the magic track (2) The Vernal (1) This is Bihar (1) TM (1) Tortuga (3) Tóth Kinga (1) TPSRPRT (2) Traditions (1) Traffik Band (2) trap (2) trio whisper (1) Trottel (1) új megjelenés (1) underground (1) unexpected frequencies (1) Üres (1) Utolsó Repülő (1) Várkonyi Csibészek (2) videópályázat (3) világzene (1) viny-kritika (1) vinyl (1) Vinyl (1) Víztorony (6) Warshow (1) waryou (1) Wopo Wopo (1) world music (1) wyrfarkas (1) Xperimenting (1) Yulius25 (2) zajkert (1) zajzene (2) zeneipar (2) Zenék közös nevezőn (1) Zsazsa (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása