MŰSORSZÓRÁS (MÁJ 7 – 25)

majus_musorsz.png

Üdv újra itt, a Műsorszórás szokás szerint összegyűjti a legérdekesebb debreceni kulturális programokat alternatív zenei koncertekkel, formabontó képzőművészettel, akár nagyobb városi rendezvényekkel stb. A májusi időszakot leuralják és keretbe foglalják a különböző kiállítások és art(sy) programok, de az elektronikus zene több műfaja is képviselteti magát az alábbi listában,

ahogy a jó kis progrock, valamint a punk színtér a Deeprecennek és a Dis is Debrecennek köszönhetően, de a Víztoronykertes nagykoncertekről se feledkezzünk. És ha már koncert, elbújik egy Lyuhász Lyácint Bt. performansz is a sorok között. A május 9-10-i hétvége beillene egy városi minifesztiválnak is, annyi minden fog történni egyszerre.

  • MÁJ 6 -11 – DEBRECENI ZSINAGÓGA: Él és virul a zsidó kultúra a belvárosban, ráadásul a már említett képzőművészeti vonalnak megfelelve rögtön kiállítással indult a Debreceni Zsidó Kulturális Napok és Utcafesztivál, de folytatódik könyvbemutatóval, irodalmi esttel, konferenciával, Röhrig Géza előadással és hát olyan zenei csúcspontokkal, mint Karin Sarkisjan örmény énekes fellépésével vagy az örök megújuló, – nem túlzás – legendás magyar formáció, az Anima Sound System legújabb lemezét is bemutató koncertjével.

anima.jpg

  • MÁJ 9 – VÍZTORONY: Új felállásával tavaly jelent meg az AWS első nagylemeze, május elején feltehetően elhangoznak majd róla dalok. A Pulse. és az Escape My Shadows szintén metálosra festi a torony gyomrát.
  • MÁJ 9 – SPONTÁN: Hardtek elektronikus buli a Spontánban budapesti vendég dj-kel, avagy jön a HardkórháZ.
  • MÁJ 9 – INCOGNITO: Könnyedebb hangzásokért irány az Inco, hiszen a táncolható szubtrópusi élményzenét a Malaga Quintet szolgáltatja.
  • MÁJ 9 – PALLAG: Még mindig péntek, de ez egy egész hétvégés kihagyhatatlan összművészeti (jajj) purpárlé (ajjajj). A Pallag Art Weekend 2025 hiánypótló program, ahol a megboldogult Sesztina Galéria szellemiségében debreceni képzőművészek állítanak ki Csorján Melittától Uzonyi Ferencig, megnyitót mond Szoboszlai Lilla, zenél a HintaLOW, a Neonhal és szombaton a Lyuhász Lyácint Bt. is. Álljon itt most a Bt. a „Bizony, tényleg” monogramjaként.

pallag.jpg

  • MÁJ 10 – VÍZTORONY: Tébolyult egy line-up a Téboly kilencedik felvonásán. A teljesség igénye nélkül BRSZ, Csimszi, Ű999 és a Best Ablak nyomják a legkeményebb industrial, techno, trance vagy épp uptempo trekkeket, aki kimarad, lemarad jeligével. Behopp 4500 éjfél előtt.
  • MÁJ 10 – MALTER: Néhány fokkal visszafogottabb, de semmivel sem érdektelenebb hangszercentrikus estén vehettek részt a Malterban, ahol a debreceni Balázs-Földi Virág és zenekara mellett a groovy, funkos, jazzes, szaxofonos Timsel koncertezik.
  • MÁJ 10 – FRIDA: Tematikus mexikói nap a Fridában latin amerikai élőzenével.
  • MÁJ 10 – INCOGNITO: Már-már szokásosnak mondható Árnyéknyúl konci az Incóban, ezúttal az új lemez dalaiból adnak ízelítőt a srácok.
  • MÁJ 10 – VÍZTORONYKERT: És még mindig szombat, ugyanis ekkor lesz Pogány Induló Víztoronykertes bulija, ami talán a 6000 forintos jegyet is megéri. Utána Ótvar Pestis és egyéb nyalánkságok.
  • MÁJ 13 – FRIDA: slfkjds A Partizános Balogh Zsófi aka Zsófilter érkezik a Fridába, hogy meghívott vendégekkel a szülésről és a szülészeti ellátás helyzetéről beszélgessen.
  • MÁJ 15-18 – DEBRECEN: Óriási léptékű az idei, egészen pontosan a II. Art Week, szerencsére a képzőművészet is megtalálja a helyét olykor városunkban – természetesen számos magánkezdeményezés és intézmény gondoskodik arról, hogy lélekemelő, fantáziadús és kizökkentő művekkel találkozzunk a szürke hétköznapokon túl, de az Art Weeken minden ilyen szereplő együtt csinál valami izgalmasat. A Desz24 udvarától a Megyón, a MODEM és a Vojtina terein át a teljesség igénye nélkül a belvárosi parkokig minden a művészetről fog szólni, ráadásul a kiállítások és a beszélgetések mellett workshopokra is lesz lehetőség. Minden részlet az eseményben.
  • MÁJ 15 – PARTIUM HÁZ: A sok kiváló tárlat között ott lesz egy Bényi Árpád-kiállítás is a Partium Házban a Kiss-Nagy gyűjtőházaspár gyűjteményéből. Bényi Erdélyben született, de Debrecenben telepedett le és vált a város egyik legemblematikusabb festőjévé. Aki még nem hallott volna róla, annak kötelező program.
  • MÁJ 16 – DESZ24: A Best of Okuláré projekt keretein belül a DESzgráfia Felolvasószínház programján négy 2021-es dráma fog elhangzani a Desz pincéjében.
  • MÁJ 16 – VÍZTORONYKERT: Egy decemberi elmaradt koncertet pótol Szabó Balázs és bandája, de cserében már a szabad ég alatt mutathatják be Keringés című új lemezüket. Singer-songwriter fanok elő az ötezressel, megéri kiugrani a nagyerdei fák alá!
  • MÁJ 17 – DESZ24: Ha pénteken a csillagos ég alá, szombaton a pincébe megyünk, ugyanis 30. felvonásához érkezett a Deeprecen, méghozzá az Auraleak vendégszereplésével. Fellép még a Visitor és a hazai/részben szervező Ghost Toast is. Szép lesz és bizsergetően hangos.

deeprecen.jpg

  • MÁJ 17 – MODEM: Külön fület kap a MODEM Art Week programja, hiszen a hétvégén több opciót is kínál a kedvenc modern képzőművészeti intézményünk.
  • MÁJ 21 – KÖLCSEY: Tovább robog a Vágott Méret, azaz a kulter.hu és a Fiatal Írók Szövetsége közös sorozata. A friss, figyelemre méltó szépirodalmi megjelenésekkel érkező szerzőket felvonultató esemény májusi kiadásában mindenki hazai pályán játszik: Pótor Barnabás, a Kulter felelős szerkesztője beszélget majd Korpa Tamással, akinek K-terminál című, kolozsvári tematikájú vadiúj kötete lesz a középpontban.
  • MÁJ 23 – BAROSS16: Újabb Dis is Debrecen esemény három bandával, köztük a helyi, fiatal és új erőkből álló Head on Collision, a jól hangzó Kenyër és a Slave Mentality.
  • MÁJ 24 – BAROSS16: Még nincs esemény, de tavaszi zárlatához érkezik a Tilos Karaván egy jó kis debreceni bulival. Részletek hamarosan.
  • MÁJ 24 – INCOGNITO: Nem biztos, hogy tudod, de valójában egy kis rockabilly-re vágysz, amit Ed Philips and the Memphis Patrol fog megadni neked.
  • MÁJ 25 – MODEM: Hogy kerek legyen a történet, ezen a vasárnapon fog zárulni a Modem Eredet című kiállítása

A bejegyzés trackback címe:

https://pusztahang.blog.hu/api/trackback/id/tr5518853782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

PusztaHang

Friss topikok

Címkék

+SHE+ (1) 2019 (7) 2020 (16) 2021 (6) 2022 (6) 2023 (2) 2024 (3) 2025 (5) 30y (1) 80s (1) a38 (1) Acoustic Style (2) ajánló (8) ajsa luna (1) akela (1) akvárium (1) album (3) albumkritika (1) alkotótábor (1) alternatív rock (1) Alvin és a Mókusok (1) Analog Balaton (2) Apey (2) Aritmika (2) Árnyéknyúl (8) Áron András (1) Art Week (1) Astro Générale (1) ATOM (1) Atoms (1) aurevoir. (2) AURORA (1) Azahriah (1) A Király Halott (1) A Talayapa Project (1) bad habit (1) Bagossy Brothers (1) bajdázó (1) Bakelit (2) Bandmap (1) BanZaj (2) banzaj (4) Baq (1) barabás lőrinc (2) Barkóczi Noémi (1) Baross (1) Baross16 (6) Beat (1) Beat rádió (1) Beck Zoltán (1) belga (1) bérczesi róbert (1) BESTA (1) BetterThanEver (3) Beyond Nowhere (1) Be Massive (1) Bíró Kornél (2) Bíró Olivér (1) blackened mysticism (1) Blahalouisiana (2) blanche the vidiot (1) bohemian betyars (1) Bordó Sárkány (3) bor és jazznapok (1) bp underground (1) brass band (1) Bródy János (1) Budai Krisztián (1) Campus (5) Campus Eleven (1) Campus fesztivál (6) carson coma (4) Charlotte OC (1) Christian Löffler (1) civisground (1) Clubbing (1) covid (3) csaknekedkislány (2) Csőr (1) dalkommentár (1) dalpremier (3) Damara (1) Dánielfy Gergő (2) Dánielfy Gergő és az Utazók (1) Daydreaming Twins (1) debrecen (18) Debrecen (20) december (1) Decolonize Your Mind Society (1) Deeprecen (4) dénesh (1) Déri (2) Desz24 (7) desz24 (1) Deva (1) disco (1) Disisdebrecen (1) Dispopulaar (1) Dis is Debrecen (4) diw (1) Djabe (1) dj goodbye (1) dob (1) Dope Calypso (1) DRMRZ (1) dub (1) Dying Wish (1) Dzsúdló (2) Égerházi Imre (1) Ektomorf (1) Elefánt (3) elektronikus zene (5) élőzene (4) emma undressed (1) EP (3) ep (1) Erdő (1) Erik Sumo Band (1) Erőszakszervezet (1) esti kornél (1) Evera (1) Felsőtárkány (1) Felső Tízezer (1) Ferenczi György (1) Fesztivál (1) fesztivál (6) fesztiválszezon (2) ffg (1) Flaszter Galaxis (1) folk (1) forest bump (1) FőzeLAKE (1) Franciskadalma (1) Freakin Disco (1) Frida (1) frogshow (1) full of anger underground metal fesztivál (1) funk (1) Galaxisok (1) ganxsta zolee (1) ghoast toast (2) Ghost Toast (1) GidnimRém (6) gigs (1) Girlfactory (1) Gyarmati Dominik (1) H (1) Hakawai (2) Half-Decent (1) Halloween (1) Hangfoglaló (2) Hangfoglaló program (1) HANØI (1) hardcore (2) Háy come Beck (1) Heartkiller (1) Heavy Brains (1) heavy brains (2) Hell Vill (1) hernyák-kapusi-kalmár (1) hintaLOW (1) hiperkarma (2) hiphop (2) hno3 (1) HnT (1) Hodi kiabál (1) hoe (1) hoeh8erz (1) hoezntrogerz (2) Ifiház (1) imanexperiment (1) ima今 (1) Incognito (11) indie (1) indie rock (1) interjú (11) Interjú (13) Interjúk (2) intim torna illegál (1) irodalom (2) Ivan and the parazol (3) I Am Soyuz (1) japan jazz (1) jazz (4) jelentkezés (1) jótékonysági est (1) Junkies (1) kapitány máté (1) Kaptár (3) karantén (2) Karmapirin (1) kaukázus (1) Kelet Brass Band (1) Kertekalatt (1) kiállítás (1) kinetic erotic (1) Kiscsillag (1) kislemez (1) Klinika (1) klippremier (3) Klopcsa (1) klubkoncert (1) Kölcsey (1) Kölcsey Központ (2) koncert (5) koncertajánló (1) koncertsorozat (1) koncertvideó (1) kontaktus (1) KontAktus (2) konyha (1) koronavírus-járvány (3) Kovács László (1) kritika (5) Kritika (3) Krúbi (1) Krxternational (2) kulter.hu (1) kultúra (3) kulturális ajánló (1) Lakótelep (1) Lányok Ott Hátul (1) Lazarvs (1) Lázár tesók (1) lee olivér (1) lemez (1) lemezkritika (3) lemezpremier (3) lemurian folk songs (2) Levels of Social Distancing (1) lil frakk (1) live (7) live music (8) Lowland (3) LP (1) Lyuhász Lyácint Bt (2) Madarat Tolláról (1) madeindebrecen (3) Made In Debrecen (4) Magentakraft (1) Magor (1) május (2) Malakiás (1) malter (1) Malter (12) Manír (2) március (1) Március (2) megjelenés (5) Megpihenni (1) Mészáros Ádám (1) Metal (1) metal (1) metál (2) MODEM (10) modemode (1) mongooz and the magnet (1) Mordái (1) mörk (1) mudfield (1) mulató aztékok (1) music (2) műsorszórás (24) művészet (2) Muzsik és Volkova (2) Nagyerdei Víztorony (2) Nagy Szilárd (2) Neonhal (3) nirvana (1) NKA (1) noise (1) nomad (1) Nóvé Soma (2) Nyíregyháza (1) Ocean (1) ocho macho (1) Odd ID (2) Ohnody (1) oktatóvideó (1) Ölveti Blues Band (1) overflow (1) Pallag Art Week (1) pályázat (5) Panoráma (1) pászorhóra (1) Perihelion (1) Petofi (1) piramis (1) Pit of Saron (3) platon karataev (4) pop (2) Popping (1) pop punk (1) post punk (1) posztpunk (1) premier (11) premierek (1) privát affér (1) próbatermek (1) prograjánló (2) program (1) programajánló (15) progressive rock (1) psybient (1) punk rock (2) Pusztahang (2) pusztahang (43) pusztahang live sessions (3) pusztahang sessions (1) PusztaHang Sessions (2) pusztán egy dal (3) Quiet Kid (1) Quiet Kid & The Speakers (2) Racka Noise (2) raktárkoncert (1) random trip (1) Reposzt (1) ress (1) ricsárdgír (2) riport (1) Ritmo Piknik (1) rock (2) rocksuli (1) Rocksuli (1) rocksuli debrecen (1) rockzene (1) Rögtön Jövök (1) Rögtön Jövök! (1) Roncs (4) Roncsbár (2) Rupaszov (1) saiid (1) salétrom utca (1) sandbender (1) Sauropoda Trio (1) Saya Noé (1) Selected Sounds (1) selfless abuse (1) Silver Moon (1) Soft (1) Sör és Fű (1) Spontán (1) startup (1) Stay (1) steady pluto (1) Sue (1) Sugalló (1) Süli András (1) szabó benedek és a galaxisok (1) Szakács Gergő (1) szavazás (1) szeptember (1) Sziámi (1) táncház (1) Tátrai Tibor (1) tavasz (1) Téboly (1) techno (1) Telekom Electronic Beats (2) Tempera Sessions (7) Téveszme (1) The Crams (1) The Folk Attack (1) the grenma (1) the keeymen (1) The Keeymen (1) The Magic Track (1) the magic track (2) The Vernal (1) This is Bihar (1) Tilos (1) Tilos Karaván (1) TM (1) Tortuga (3) Tóth Kinga (1) TPSRPRT (2) Traditions (1) Traffik Band (2) trap (2) trio whisper (1) Trottel (1) Tudósok (1) új megjelenés (1) underground (1) unexpected frequencies (1) Üres (1) Utolsó Repülő (1) Várkonyi Csibészek (2) videópályázat (3) világzene (1) viny-kritika (1) Vinyl (1) vinyl (1) Víztorony (9) Warshow (1) waryou (1) Wavy (1) Wopo Wopo (1) world music (1) wyrfarkas (1) Xperimenting (1) Yulius25 (2) zajkert (1) zajzene (2) zene (1) zeneipar (2) Zenék közös nevezőn (1) Zsazsa (1) Zsófi (1) Zuboly (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása