MŰSORSZÓRÁS (SZEP 23 – OKT 6)

70365409_3215765515162427_6325626467749199872_o.jpg

Ismét előretekintünk két hétre, hogy kedvenc városunk zenei kínálata közt turkáljunk. Jazz, rock 'n' roll, gasztrodiszkó, improvizációs kísérleti zene és sok egyéb finomság vár ránk, s ugyan lassan bezár a Víztoronykert is, reméljük, hogy még nem kell télikabát ahhoz, hogy elinduljunk az esti koncertekre.

  • SZEP 27 – Víztorony: A nagysikerű Beatles-est után az 1969 szeptember 27-én, vagyis épp ötven évvel ezelőtt kiadott Abbey Road albumra emlékezik a Víztorony közönsége és Debrecen válogatott zenész gárdája. Gyertek és éljük át együtt az utolsó közösen készített The Beatles albumot. És persze a belépőkkel a Leukémiás Gyermekekért Alapítványt támogathatjátok, szóval duplán jó az ügy.
  • SZEP 27 – Incognito: Újabb hétvége, újabb jazz koncert az Incóban. Ezúttal a Pázsit Jazz Trio szolgáltatja a zenét, a hármas számmágia pedig a tagok nevére is jellemző. Ebben a felállásban fognak játszani a fiúk: Szabó Vincent Alexander - gitár, Szabó Kristóf Márk - basszusgitár, Varga Szabolcs Balázs - dobok és cintányérok.
  • SZEP 27 – Roncsbár: Aki keményebb zenét hallgatna pénteken, annak a Roncs programját ajánljuk, hiszen a Panthera 25 éves, Far Beyond Driven albumát egy az egyben színpadra állítja a Vulgar Display Of Cover.
  • SZEP 28 – Malter: Nyár után őszi kadásban érkezik a Magic Garden, azaz prüntyögés finom falatokkal kiegészítve. A yakitori talin a zenéről a Magic Track, vagyis DRJ és GIO, illetve a budapesti éjszakában járatos Max & Vein projekt egyik fele, Mahagonee fog gondoskodni, az japán és francia konyha metszéspontján pedig Ivancsó Sándor és a Tenger Cake fog varázsolni.
  • SZEP 28 – Incognito: Táncórák idősebbeknek címmel hozott ki lemezt a Solidmen, de debreceni koncertjük mindenkinek ajánlott, aki nyitott a tabuk nélküli rock 'n' rollra.
  • SZEP 28 – Víztoronykert: Bezár a bazár a Víztorony kertjében fél évre, az idei utolsó alkalommal a Vad Fruttik játszik szombat este. Elővételes jegyek még akadnak.
  • SZEP 28 – Roncsbár: Ingyenes koncertek a Roncsban, klasszikus rockzene fog szólni a Csapó utcában. Fellép a Frogshow, vendégzenél a Trident és a Midlife Angel.
  • SZEP 28 - OKT 6 – MODEM: Idén ősszel ünnepli 13. születésnapját a város művészeti szívcsakrája, a MODEM, ennek örömére kilenc napon át kényeztetnek minket a szervezők különböző tárlatvezetésekkel, workshopokkal, kortárs tánc és színházi előadásokkal, s nem utolsó sorban koncertekkel. Szombaton a kortárs magyar zene egyik legtehetségesebb figurája, Barabás Lőrinc fog fellépni. Az egész programsorozatra debrecenieknek egészen olcsó bérlet jár, katt ide. Október 3-án, csütörtökön a Nagy János-Trio zenél, október 4-én, pénteken Rutkay Bori és Háy János verses-zenés estjére kerül sor, hogy aztán október 5-én, szombaton Apey szólókoncertje zárja a zenei programokat a Modemben.
  • SZEP 29 – MODEM: Az imént említett születésnapi programáradat keretén belül következik a sikeres Zajkert utáni első BanZaj (#42), mely ezúttal a budapesti Jazzaj segítségével állít színpadra három kivételes zenészt. Márkos Albert csellistát és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen is tanító Bolcsó Bálint elektronikus zeneszerzőt egy francia klarinétos-énekes hölgy, Isabelle Duthoit fogja kiegészíteni, az ő hármasuk fog a free jazztől a klasszikus zenéig improvizálni. Forrón ajánljuk vasárnapi kikapcsolódásként.
  • OKT 4 – Incognito: Ha valamilyen egzotikus, pszichedelikus zenei élményre fenitek a fogatokat, akkor a Talapayát mindenképp érdemes lecsekkolni október elején. Dob, basszus, elektronika, semmi körítés. Vagy épp csak a körítés?
  • OKT 4 – Víztorony: Tíz éves a magyar metal egyik legjobb zenekara, a The Southern Oracle. A deathcore-t játszó zenekar Debrecenben is tiszteletét teszi, vendégzenekaruk a Whishes lesz.
  • OKT 5 – Incognito: Rutinos jazz muzsikusok foglalják el az Incognito fadeszkáit: fellép a Hernyák-Kapusi-Kalmár trio.
  • OKT 5 – Roncsbár: Nem akármilyen múltú magyar zenekar dolgozza fel a metáltörténelem egyik legfontosabb bandájának számait. Rage Against The Machine tribute by Subscribe!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pusztahang.blog.hu/api/trackback/id/tr9915160944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

PusztaHang

Friss topikok

Címkék

+SHE+ (1) 2019 (7) 2020 (16) 2021 (6) 2022 (6) 2023 (2) 2024 (2) 80s (1) a38 (1) Acoustic Style (2) ajánló (4) ajsa luna (1) akela (1) akvárium (1) album (3) albumkritika (1) alkotótábor (1) alternatív rock (1) Alvin és a Mókusok (1) Analog Balaton (2) Apey (2) Aritmika (2) Árnyéknyúl (5) Áron András (1) Astro Générale (1) ATOM (1) Atoms (1) aurevoir. (2) AURORA (1) Azahriah (1) A Király Halott (1) A Talayapa Project (1) bad habit (1) Bagossy Brothers (1) bajdázó (1) Bakelit (1) Bandmap (1) BanZaj (2) banzaj (4) Baq (1) barabás lőrinc (2) Barkóczi Noémi (1) Baross (1) Baross16 (1) Beat (1) Beat rádió (1) Beck Zoltán (1) belga (1) bérczesi róbert (1) BESTA (1) BetterThanEver (3) Beyond Nowhere (1) Be Massive (1) Bíró Kornél (2) blackened mysticism (1) Blahalouisiana (2) blanche the vidiot (1) bohemian betyars (1) Bordó Sárkány (3) bor és jazznapok (1) bp underground (1) brass band (1) Bródy János (1) Budai Krisztián (1) Campus (5) Campus Eleven (1) Campus fesztivál (6) carson coma (4) Charlotte OC (1) Christian Löffler (1) civisground (1) Clubbing (1) covid (3) csaknekedkislány (2) Csőr (1) dalkommentár (1) dalpremier (3) Damara (1) Dánielfy Gergő (2) Dánielfy Gergő és az Utazók (1) Daydreaming Twins (1) Debrecen (15) debrecen (15) december (1) Decolonize Your Mind Society (1) Deeprecen (1) dénesh (1) Desz24 (4) desz24 (1) Deva (1) disco (1) Dis is Debrecen (1) diw (1) dj goodbye (1) dob (1) Dope Calypso (1) DRMRZ (1) dub (1) Dying Wish (1) Dzsúdló (2) Ektomorf (1) Elefánt (3) elektronikus zene (5) élőzene (3) emma undressed (1) ep (1) EP (3) Erdő (1) Erik Sumo Band (1) Erőszakszervezet (1) esti kornél (1) Felsőtárkány (1) Felső Tízezer (1) Ferenczi György (1) Fesztivál (1) fesztivál (6) fesztiválszezon (2) Flaszter Galaxis (1) folk (1) forest bump (1) FőzeLAKE (1) Franciskadalma (1) Freakin Disco (1) frogshow (1) full of anger underground metal fesztivál (1) funk (1) Galaxisok (1) ganxsta zolee (1) ghoast toast (2) Ghost Toast (1) GidnimRém (6) gigs (1) H (1) Hakawai (2) Half-Decent (1) Halloween (1) Hangfoglaló (2) Hangfoglaló program (1) HANØI (1) hardcore (2) Háy come Beck (1) Heartkiller (1) Heavy Brains (1) heavy brains (2) Hell Vill (1) hernyák-kapusi-kalmár (1) hiperkarma (2) hiphop (2) hno3 (1) HnT (1) hoe (1) hoeh8erz (1) hoezntrogerz (2) Ifiház (1) imanexperiment (1) ima今 (1) Incognito (7) indie (1) indie rock (1) interjú (11) Interjú (13) Interjúk (2) intim torna illegál (1) Ivan and the parazol (3) I Am Soyuz (1) japan jazz (1) jazz (4) jelentkezés (1) Junkies (1) kapitány máté (1) Kaptár (3) karantén (2) Karmapirin (1) kaukázus (1) Kelet Brass Band (1) Kertekalatt (1) kinetic erotic (1) Kiscsillag (1) kislemez (1) klippremier (3) Klopcsa (1) klubkoncert (1) Kölcsey (1) Kölcsey Központ (1) koncert (4) koncertajánló (1) koncertsorozat (1) koncertvideó (1) kontaktus (1) KontAktus (2) konyha (1) koronavírus-járvány (3) Kovács László (1) kritika (5) Kritika (3) Krúbi (1) Krxternational (2) Lányok Ott Hátul (1) Lazarvs (1) Lázár tesók (1) lee olivér (1) lemez (1) lemezkritika (3) lemezpremier (3) lemurian folk songs (2) Levels of Social Distancing (1) lil frakk (1) live (4) live music (5) Lowland (3) LP (1) Lyuhász Lyácint Bt (1) madeindebrecen (2) Made In Debrecen (2) Magentakraft (1) Magor (1) május (1) Malakiás (1) Malter (7) Manír (2) március (1) Március (2) megjelenés (5) Megpihenni (1) Mészáros Ádám (1) metál (2) Metal (1) metal (1) MODEM (5) modemode (1) mongooz and the magnet (1) Mordái (1) mörk (1) mudfield (1) mulató aztékok (1) music (1) műsorszórás (21) Muzsik és Volkova (2) Nagyerdei Víztorony (1) Nagy Szilárd (2) Neonhal (3) nirvana (1) NKA (1) noise (1) nomad (1) Nóvé Soma (2) Nyíregyháza (1) Ocean (1) ocho macho (1) Odd ID (2) Ohnody (1) oktatóvideó (1) Ölveti Blues Band (1) overflow (1) pályázat (5) Panoráma (1) pászorhóra (1) Perihelion (1) Petofi (1) piramis (1) Pit of Saron (3) platon karataev (4) pop (2) Popping (1) pop punk (1) post punk (1) posztpunk (1) premier (11) premierek (1) privát affér (1) próbatermek (1) programajánló (13) progressive rock (1) psybient (1) punk rock (2) Pusztahang (1) pusztahang (40) pusztahang live sessions (3) pusztahang sessions (1) PusztaHang Sessions (2) pusztán egy dal (3) Quiet Kid (1) Quiet Kid & The Speakers (2) Racka Noise (2) raktárkoncert (1) random trip (1) Reposzt (1) ress (1) ricsárdgír (2) riport (1) Ritmo Piknik (1) rock (2) rocksuli (1) Rocksuli (1) rocksuli debrecen (1) rockzene (1) Rögtön Jövök (1) Rögtön Jövök! (1) Roncs (4) Roncsbár (2) Rupaszov (1) saiid (1) salétrom utca (1) sandbender (1) Sauropoda Trio (1) Saya Noé (1) Selected Sounds (1) selfless abuse (1) Silver Moon (1) Soft (1) Sör és Fű (1) startup (1) Stay (1) steady pluto (1) Sue (1) Sugalló (1) Süli András (1) szabó benedek és a galaxisok (1) Szakács Gergő (1) szavazás (1) szeptember (1) táncház (1) Tátrai Tibor (1) tavasz (1) Telekom Electronic Beats (2) Tempera Sessions (7) Téveszme (1) The Crams (1) The Folk Attack (1) the grenma (1) The Keeymen (1) the keeymen (1) the magic track (2) The Magic Track (1) The Vernal (1) This is Bihar (1) TM (1) Tortuga (3) Tóth Kinga (1) TPSRPRT (2) Traditions (1) Traffik Band (2) trap (2) trio whisper (1) Trottel (1) új megjelenés (1) underground (1) unexpected frequencies (1) Üres (1) Utolsó Repülő (1) Várkonyi Csibészek (2) videópályázat (3) világzene (1) viny-kritika (1) vinyl (1) Vinyl (1) Víztorony (6) Warshow (1) waryou (1) Wopo Wopo (1) world music (1) wyrfarkas (1) Xperimenting (1) Yulius25 (2) zajkert (1) zajzene (2) zeneipar (2) Zenék közös nevezőn (1) Zsazsa (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása