Külföldi előadók a Campuson, akiket szintén nagyon várunk

dsc_3545_alice.jpg

Miután összeszedtük az általunk legizgalmasabbnak vélt magyar fellépőket a szerdán induló Campus Fesztiválról, most listába szedtünk még néhány nemzetközileg elismert külföldi nevet, akiknek debreceni koncertjére az ország más pontjairól is megéri elutazni. 

  • Oh Maddie (18. csütörtök 22:15 – WOW Hungary Pódium)

Az itt olvasható nevek közül talán az Oh Maddie-é az, amely a legkevesebbet mondhatja az itthoni közönségnek. Ben Rowntree és Jack Pepper közös projektje viszont már járt Magyarországon, például Debrecenben is, de akkor még csak limitált közönség előtt egy Sofar Soundon. Most azonban nagyzenekari felállással, az újabbnál is újabb számokkal érkeznek. Sok definíciót aggattak már rájuk, például whiskey-ben áztatott rock and roll, vagy épp a 21. századi Bob Dylan tánca Iggy Poppal. Mi ilyen nagy volumenű leírásokra nem vállalkozunk, viszont tapasztalatból tudjuk, hogy Ben meghökkentően erős színpadi figura, ráadásul zenéjük pl. az újabb Arctic Monkeys daloknál is jóval izgalmasabb.

  • Alice Phoebe Lou (18. csütörtök 23:55 – Atomerőmű Fénytorony Pódium)

A dél-afrikai születésű, azóta főként Berlinben alkotó hölgy éppen fellépése hajnalán, július 19-én tölti be 26. életévét. A blues, a soul és az indie folk határmezsgyéjén alkotó Phoebe Lou különleges hangjával és megkapó, szívmelengetően intim élő performanszával férfiakat és nőket egyaránt el fog varázsolni a Fénytorony színpadán. Az évekig tartó utcazenélés után gond nélkül játszik a világ legnagyobb színpadain, s ez kevés zenészről mondható el. 

  • Dog Eat Dog (19. péntek 19:10 – Debrecen Aréna)

Mit is mondhatnánk arról a zenekarról, mely a történelemkönyvek szerint is először vegyítette a hardcore metál zenét a skával és a hiphoppal a 90-es évek elején. A keleti part ma is óriási energiával alkotó arcai már többször jártak Budapesten, most azonban a debreceni közönség is megtapasztalhatja azt az energiabombát, melyet minden koncertjükön rádobnak az emberekre.

  • Amsterdam Klezmer Band (19. péntek 22:00 – Nádudvari Gasztroszínpad)

A holland együttes 1996-ban alakult és az utóbbi évtizedekben nagyon népszerűvé váló hagyományos zsidó táncmuzsikát, a klezmer zenét játszó zenekarok közül magasan a legismertebb kollektíva a világon. Tavaly ráadásul a magyar Söndörgő zenekarral készítettek közös lemezt Szikra címmel, mely nem csak az itthoni, hanem a külföldi szakma szerint is az év egyik legjobban sikerült világzenei albuma lett. Önfeledt táncolás, óriási tüdőkapacitás és a (magyarországi) rádiókból cseppet sem ismerős hangzásvilág várható koncertjükön.

  • Alan Walker (19. péntek 22:30 – National Instruments Nagyszínpad)

Láthatóan az EDM továbbra is köszöni szépen, jól van. A szemtelenül fiatal norvég producer is tökéletesen tudja ezt. A dj-szettjeivel már meghódította Európa legnagyobb fesztiváljait, a saját dalaival pedig inkább lágyabb, érzelgősebb húrokat penget - mindkettőt profin csinálja. Alan színpadi image-e a zenét, a bulit, és a saját dalokat tolja előtérbe, míg a "mester" a kapucnija alá rejtőzik. A Faded című slágere is erre a kiválóan működő receptre épül, 2 és fél milliárd (!) Youtube megtekintő nem tévedhet. Egyértelműen az idei Campus legkurrensebb mainstream fellépője.

 

  • Seafret (20. szombat 20:30 – Atomerőmű Fénytorony Pódium)

Méghogy kivesztek az érzések a mai popzenéből?! A Seafret zenéje az őszinte, letisztult akusztikus hangzást házasítja a hatalmas közöség-énekeltető himnuszokkal. Olyan, mintha Ed Sheerant fevették volna a Coldplay legénységébe. Garantált katarzis.

  • Limp Bizkit (20. szombat 22:30 – National Instruments Nagyszínpad)

Fred Durst és zenekara a 90-es évek veteránja, és nagy túlélője is egyben. A múlt század utolsó éveiben a hiphop és a hardcore fúziójából kialakult stílussal, a nu metalal sok zenekar vált világhírűvé, többek között a Limp Bizkit is. Aztán új műfajok jöttek, mentek, és egy ideig a Bizkitről sem sokat lehetett Európában hallani. És amíg más zenekarok a kevésbé sikeres időszakaik során átalakulnak, újra kitalálják magukat, stílust váltanak, addig a Limp Bizkit ugyanazzal a zenével tért vissza a köztudatba, amiben mindig is a legjobb volt: a hardcore-ral és hiphoppal. Egy dolog biztosan nem lesz a koncertjükön: alibizés.

  • Delinquent Habits (20. szombat 23:30 – Pepsi Music Hall)

A Delikvensek 1991-ben akakultak Los Angelesben, tehát végigélték a G-funk, a hardcore hiphop és még számtalan hiphop gyökerű műfaj tündöklését és bukását. Pedig ők most sem játszanak mást, mint akkor: oldschool hiphopot. A latin hatás egyértelmű, mexikói hangminták, spanyol nyelvű versszakok, közös számok Cypress Hillel, rengeteg tequila. Aki csak közepes zenét játszik ebben a műfajban, az nem él túl 30 évet. Még nem késő az Astrákat és az Igniseket low riderré alakítani.

Fotó: Andrew Kopanski

Szöveg: Szerepi András

A bejegyzés trackback címe:

https://pusztahang.blog.hu/api/trackback/id/tr2114948986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

PusztaHang

Friss topikok

Címkék

+SHE+ (1) 2019 (7) 2020 (16) 2021 (6) 2022 (6) 2023 (2) 2024 (2) 80s (1) a38 (1) Acoustic Style (2) ajánló (4) ajsa luna (1) akela (1) akvárium (1) album (3) albumkritika (1) alkotótábor (1) alternatív rock (1) Alvin és a Mókusok (1) Analog Balaton (2) Apey (2) Aritmika (2) Árnyéknyúl (5) Áron András (1) Astro Générale (1) ATOM (1) Atoms (1) aurevoir. (2) AURORA (1) Azahriah (1) A Király Halott (1) A Talayapa Project (1) bad habit (1) Bagossy Brothers (1) bajdázó (1) Bakelit (1) Bandmap (1) BanZaj (2) banzaj (4) Baq (1) barabás lőrinc (2) Barkóczi Noémi (1) Baross (1) Baross16 (1) Beat (1) Beat rádió (1) Beck Zoltán (1) belga (1) bérczesi róbert (1) BESTA (1) BetterThanEver (3) Beyond Nowhere (1) Be Massive (1) Bíró Kornél (2) blackened mysticism (1) Blahalouisiana (2) blanche the vidiot (1) bohemian betyars (1) Bordó Sárkány (3) bor és jazznapok (1) bp underground (1) brass band (1) Bródy János (1) Budai Krisztián (1) Campus (5) Campus Eleven (1) Campus fesztivál (6) carson coma (4) Charlotte OC (1) Christian Löffler (1) civisground (1) Clubbing (1) covid (3) csaknekedkislány (2) Csőr (1) dalkommentár (1) dalpremier (3) Damara (1) Dánielfy Gergő (2) Dánielfy Gergő és az Utazók (1) Daydreaming Twins (1) Debrecen (15) debrecen (15) december (1) Decolonize Your Mind Society (1) Deeprecen (1) dénesh (1) desz24 (1) Desz24 (4) Deva (1) disco (1) Dis is Debrecen (1) diw (1) dj goodbye (1) dob (1) Dope Calypso (1) DRMRZ (1) dub (1) Dying Wish (1) Dzsúdló (2) Ektomorf (1) Elefánt (3) elektronikus zene (5) élőzene (3) emma undressed (1) ep (1) EP (3) Erdő (1) Erik Sumo Band (1) Erőszakszervezet (1) esti kornél (1) Felsőtárkány (1) Felső Tízezer (1) Ferenczi György (1) fesztivál (6) Fesztivál (1) fesztiválszezon (2) Flaszter Galaxis (1) folk (1) forest bump (1) FőzeLAKE (1) Franciskadalma (1) Freakin Disco (1) frogshow (1) full of anger underground metal fesztivál (1) funk (1) Galaxisok (1) ganxsta zolee (1) ghoast toast (2) Ghost Toast (1) GidnimRém (6) gigs (1) H (1) Hakawai (2) Half-Decent (1) Halloween (1) Hangfoglaló (2) Hangfoglaló program (1) HANØI (1) hardcore (2) Háy come Beck (1) Heartkiller (1) heavy brains (2) Heavy Brains (1) Hell Vill (1) hernyák-kapusi-kalmár (1) hiperkarma (2) hiphop (2) hno3 (1) HnT (1) hoe (1) hoeh8erz (1) hoezntrogerz (2) Ifiház (1) imanexperiment (1) ima今 (1) Incognito (7) indie (1) indie rock (1) Interjú (13) interjú (11) Interjúk (2) intim torna illegál (1) Ivan and the parazol (3) I Am Soyuz (1) japan jazz (1) jazz (4) jelentkezés (1) Junkies (1) kapitány máté (1) Kaptár (3) karantén (2) Karmapirin (1) kaukázus (1) Kelet Brass Band (1) Kertekalatt (1) kinetic erotic (1) Kiscsillag (1) kislemez (1) klippremier (3) Klopcsa (1) klubkoncert (1) Kölcsey (1) Kölcsey Központ (1) koncert (4) koncertajánló (1) koncertsorozat (1) koncertvideó (1) kontaktus (1) KontAktus (2) konyha (1) koronavírus-járvány (3) Kovács László (1) kritika (5) Kritika (3) Krúbi (1) Krxternational (2) Lányok Ott Hátul (1) Lazarvs (1) Lázár tesók (1) lee olivér (1) lemez (1) lemezkritika (3) lemezpremier (3) lemurian folk songs (2) Levels of Social Distancing (1) lil frakk (1) live (4) live music (5) Lowland (3) LP (1) Lyuhász Lyácint Bt (1) madeindebrecen (2) Made In Debrecen (2) Magentakraft (1) Magor (1) május (1) Malakiás (1) Malter (7) Manír (2) március (1) Március (2) megjelenés (5) Megpihenni (1) Mészáros Ádám (1) metal (1) Metal (1) metál (2) MODEM (5) modemode (1) mongooz and the magnet (1) Mordái (1) mörk (1) mudfield (1) mulató aztékok (1) music (1) műsorszórás (21) Muzsik és Volkova (2) Nagyerdei Víztorony (1) Nagy Szilárd (2) Neonhal (3) nirvana (1) NKA (1) noise (1) nomad (1) Nóvé Soma (2) Nyíregyháza (1) Ocean (1) ocho macho (1) Odd ID (2) Ohnody (1) oktatóvideó (1) Ölveti Blues Band (1) overflow (1) pályázat (5) Panoráma (1) pászorhóra (1) Perihelion (1) Petofi (1) piramis (1) Pit of Saron (3) platon karataev (4) pop (2) Popping (1) pop punk (1) post punk (1) posztpunk (1) premier (11) premierek (1) privát affér (1) próbatermek (1) programajánló (13) progressive rock (1) psybient (1) punk rock (2) pusztahang (40) Pusztahang (1) pusztahang live sessions (3) PusztaHang Sessions (2) pusztahang sessions (1) pusztán egy dal (3) Quiet Kid (1) Quiet Kid & The Speakers (2) Racka Noise (2) raktárkoncert (1) random trip (1) Reposzt (1) ress (1) ricsárdgír (2) riport (1) Ritmo Piknik (1) rock (2) rocksuli (1) Rocksuli (1) rocksuli debrecen (1) rockzene (1) Rögtön Jövök (1) Rögtön Jövök! (1) Roncs (4) Roncsbár (2) Rupaszov (1) saiid (1) salétrom utca (1) sandbender (1) Sauropoda Trio (1) Saya Noé (1) Selected Sounds (1) selfless abuse (1) Silver Moon (1) Soft (1) Sör és Fű (1) startup (1) Stay (1) steady pluto (1) Sue (1) Sugalló (1) Süli András (1) szabó benedek és a galaxisok (1) Szakács Gergő (1) szavazás (1) szeptember (1) táncház (1) Tátrai Tibor (1) tavasz (1) Telekom Electronic Beats (2) Tempera Sessions (7) Téveszme (1) The Crams (1) The Folk Attack (1) the grenma (1) the keeymen (1) The Keeymen (1) the magic track (2) The Magic Track (1) The Vernal (1) This is Bihar (1) TM (1) Tortuga (3) Tóth Kinga (1) TPSRPRT (2) Traditions (1) Traffik Band (2) trap (2) trio whisper (1) Trottel (1) új megjelenés (1) underground (1) unexpected frequencies (1) Üres (1) Utolsó Repülő (1) Várkonyi Csibészek (2) videópályázat (3) világzene (1) viny-kritika (1) vinyl (1) Vinyl (1) Víztorony (6) Warshow (1) waryou (1) Wopo Wopo (1) world music (1) wyrfarkas (1) Xperimenting (1) Yulius25 (2) zajkert (1) zajzene (2) zeneipar (2) Zenék közös nevezőn (1) Zsazsa (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása