Figyelem. Ezen a szép szón és a sokféle jelentésén gondolkoztam a március végi Made in Debrecen alatt járva a helyszíneket. Amellett, hogy a szervezés az év legfárasztóbb dolga, egyben a leghálásabb is, hiszen mindig rájövünk, hogy rendkívül nagy szükség van a figyelemre. Nem csak a fellépő majd kétszáz zenekarnak, hanem a közönségnek is, a város lakóinak is. Akik figyelmesek és szeretnék, ha rájuk is figyelnének az emberek. A fesztivál sikerétől ittasan (erre a csudás Költészeti Fesztivál csak rápakolt egy lapáttal) ilyen szentimentális gondolatokkal folytatódik a tavasz, rögtön a gimisek által megálmodott Spring Sessionnel. De elég izgalmas koncertekre is számíthatunk, hiszen megnyílik végre a Nagyerdei Víztorony kertje, de elektronikus zenéből sem szenvedünk hiányt a következő hetekben.
- ÁPR 16 – BAKELIT: Nem titkoltan a MiD hangulatát alapul véve két gimis lány és Szénási Miki a Bakelitba szervezte meg az első Spring Sessiont, melyen hat helyi formáció veszi újra kezelésbe az egyik kedvenc bárunk falait.
- ÁPR 17 – MODEM: Cívis életképekből nyílik kiállítása Vigh Leventének, a MODEM (és a Made in Debrecen) fotósának a földszinti kiállítótérben. A Pairidaeza képeit Korniss Péter, Kossuth-díjas magyar fotográfus is méltatta.
- ÁPR 18 – DESZ24: Hosszú idő után ismét Racka Noise szervezés a Desz pincéjében: nagypénteken fellép a Plazúr és a helyi Boobstorm.
- ÁPR 19 – INCOGNITO: Oláh Róbert aka Kiad egy üde színfoltja a hazai akusztikus előadóknak, őszinte előadásmódja azonnal beránt. Megéri „rápróbálni” az eseményre.
- ÁPR 19 – SPONTÁN: Egy jó kis Sav-Bázis sosem rossz, a Spontánban eklektikus elektronika várható nagyszombaton. DRJ, vagyis az ex Dub Székházas Dr. Juzztice (PusztaHang-alapító) mellett a Best Ablak srácai és zsupi, valamint tshabee gondoskodik a tört, teljes, sötét és világos ütemekről.
- ÁPR 25 – APOLLÓ: A 2025-ös Berlinalén debütált, most Debrecenben is bemutatkozik Sós Bálint Dániel filmje, a Minden Rendben, melynek főszereplője Hajdu Szabolcs. Apropó, ő maga is jelen lesz a bemutatón és közönségtalálkozót is tart.
- ÁPR 25 – DEBRECEN: Egy jó debreceni sertúra sosem hangzik rosszul, pláne ha egy vezetett túrán némi kultúrtörténettel történik meg a kóstolgatás.
- ÁPR 25 – DESZ24: A legújabb Deeprecen „házigazdája” az új lemezzel jelentkező Gate69 lesz. Metáloskodásaikhoz csatlakozik Budapestről az Acid Empire és Miskolcról az Absuloth.
- ÁPR 25 – VÍZTORONY: Kinyit a Víztoronykert, irány egy mindig jó Skafunderz koncira! Fellép még a ManGoRise.
- ÁPR 26 – VÍZTORONY: Ha már kinyitott, be is indul rendesen a kert programja, hiszen április utolsó szombatján érkezik az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb hatással bíró zenekara, a Hiperkarma. Support: Éva Presszó.
- ÁPR 26 – MODEM: Új kiállítással jelentkezik a MODEM, mely a rendszerváltozás óta eltelt időben a magyar vidéki múzeumok gyűjteményeiből szemezget. Nemes ügy, izgalmas találkozások, El nem mesélt történetek.
- ÁPR 26 – DE (BÖSZÖRMÉNYI CAMPUS): Az Alexandra kiadó újra elhozza szépséhibás és akciós könyveit, mely alkalmon kincsekre lehet bukkanni. Részletek szokásosan a linkre kattintva.
- ÁPR 29 – DÉRI: Ismét Debrecenbe látogat Szálinger Balázs költő, aki A szépíró olvas rendezvénysorozat keretein belül mesél meghatározó olvasmányairól, melyek pályáját alakították. Beszélgetőpartner: Juhász Tibor.
- ÁPR 29 – VOKE: A Faraktár utcán idén is táncos lábakba lehet botlani, ugyanis a tánc világnapján a város néptáncegyüttesei a Bürkös Zenekar kíséretében bemutatnak 2-2 koreográfiát. Jegyek fogyóban, érdemes lecsapni rájuk.
- MÁJ 2 – BAROSS16: Gyönyörű találkozásra van kilátás május első péntek estéjén, hiszen a manapság igen aktív, Manír által megálmodott Aritmika sorozat keretein belül a már-már legendás Dub Székház 25. jubileumát ünnepelhetjük. Az elektronikus zene korlátlanságát hirdető, országos hírnevű dj kollektíva tagjai is készülnek az eseményre, a line-up fincsi: Live Animal Transport,Kalaï & DRJ, Kisszántó & Zed M, Best Ablak.
- MÁJ 2 – VÍZTORONY: Ugyanekkor Péterfy Boriék csapnak bele a debreceni koncertjükbe, előttük pedig boebeck.
- MÁJ 3 – VÍZTORONY: Ismét összeáll a Blahazol, avagy közös turnén a Blahalouisiana és az Ivan and the Parazol. Éljen a magyar alterpoprock!
- MÁJ 5 – DESZ24: Ezúttal a Deszben fejlődhetünk és töltekezhetünk a Papírrepülő irodalomterápia révén. Edevis tükre lesz a központban, részletek az eseményben.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.