Újhullámos popzenével, vérnyugodtan köszön be a debreceni diw

nevtelen_terv.png

A debreceni illetőségű diw első lemeze BESTIA címen jelent meg, de nem csak a premier miatt beszélhetünk frissességről az anyag kapcsán, hanem a zenei világa miatt is. A hazai palettán egy elég szűk metszetbe dobta bele magát Nagy Dávid ezzel a váratlan és izgalmas projekttel.

Az eddig gyorsétteremben dolgozó Dávid dalszerzői tehetsége derült égből jótékony villámcsapásként ért, másként fogalmazva a BESTIA zenei kavalkádja elég rendesen kimozdított a komfortzónámból. Az FL Studióval összerakott lemez matériáját a funk, a trap is aktívan alakítja, de leginkább a kortalan rádiós popzenei lüktetés, valamint a jazzes témák uralják a dalokat.

Meglepő fordulatok is gyakran szembejönnek akár egy tracken belül, melyek sokszor jól, néha kevésbé jól sülnek el. A műfaji hibriditás miatt vannak szélsőértékei a lemeznek, például a Welhello-utánérzés 'Augusztus' vagy a tipikus trapes 'Autodidakta', de ami emögött dolgozik, az mindenképp az érzék a magabiztos és laza, stílusok közti átjárásra. 

Az újhullámos rap/trap lemezekhez hasonlóan ezen az anyagon is szerepel egy lírai dal. A 'Lemezterápia' a maga életvezetési bölcseleteivel egy kellemes pihenő féltávnál, az egyszerű, de szép gitártéma tényleg képes picit lelassítani a lemez lendületét, és ez egyáltalán nem baj. 

„Bármilyen is vagy, a lelki épség éppen fontosabb most, mint a sulis jegyed”

A csiszolatlan vokál, a szertelen, burjánzó ötletek inkább következetlenek, mintsem intuitívak az album egészét tekintve, de egy hangszereken játszani autodidakta módon megtanuló sráctól a debreceni félhomályból a BESTIA így sem gyenge teljesítmény első megjelenésnek.

img_2894.jpg

„Hosszú távra a legfőbb célomat a folytonos turnézásnak tartom az országban még nem tapasztalt élő műsoros elemekkel, és a zeném köré egy teljes vizuális esztétikát teremteni, amitől az ember első hallásra, látásra rájön, hogy ezt én teremtettem.” – fogalmazott Dávid. 

„Steve Lacy a legfőbb inspirációm, az arc grammy jelölt albumot rakott ki 17 évesen egy iPod Touch-on. Rajta kívül sokat táplálkozom a 80-as 70-es évek zenéiből, a Jazz-ből annak is a Japán vonalából, és nagyon szeretem a Drain Ganget is.”

Hallgassátok, forgassátok a Bestiát, ami egy egész biztató első mérföldköve egy olyan markáns hangulatú előadónak, aki később akár nagyobbat is dobbanthat. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pusztahang.blog.hu/api/trackback/id/tr9517961530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

PusztaHang

Friss topikok

Címkék

+SHE+ (1) 2019 (7) 2020 (16) 2021 (6) 2022 (6) 2023 (2) 2024 (1) 80s (1) a38 (1) Acoustic Style (2) ajánló (3) ajsa luna (1) akela (1) akvárium (1) album (3) albumkritika (1) alkotótábor (1) alternatív rock (1) Alvin és a Mókusok (1) Analog Balaton (2) Apey (2) Aritmika (1) Árnyéknyúl (5) Áron András (1) Astro Générale (1) ATOM (1) Atoms (1) aurevoir. (2) AURORA (1) Azahriah (1) A Király Halott (1) A Talayapa Project (1) bad habit (1) Bagossy Brothers (1) bajdázó (1) Bakelit (1) Bandmap (1) BanZaj (2) banzaj (4) Baq (1) barabás lőrinc (1) Baross (1) Beat (1) Beat rádió (1) Beck Zoltán (1) belga (1) bérczesi róbert (1) BESTA (1) BetterThanEver (2) Beyond Nowhere (1) Be Massive (1) Bíró Kornél (2) blackened mysticism (1) Blahalouisiana (2) blanche the vidiot (1) bohemian betyars (1) Bordó Sárkány (3) bor és jazznapok (1) bp underground (1) brass band (1) Bródy János (1) Budai Krisztián (1) Campus (5) Campus Eleven (1) Campus fesztivál (6) carson coma (4) Charlotte OC (1) Christian Löffler (1) civisground (1) Clubbing (1) covid (3) csaknekedkislány (2) Csőr (1) dalkommentár (1) dalpremier (3) Dánielfy Gergő (1) Dánielfy Gergő és az Utazók (1) Daydreaming Twins (1) debrecen (14) Debrecen (14) december (1) Decolonize Your Mind Society (1) Deeprecen (1) dénesh (1) Desz24 (3) desz24 (1) Deva (1) disco (1) diw (1) dj goodbye (1) dob (1) Dope Calypso (1) DRMRZ (1) dub (1) Dying Wish (1) Dzsúdló (2) Ektomorf (1) Elefánt (3) elektronikus zene (5) élőzene (2) emma undressed (1) EP (3) ep (1) Erdő (1) Erik Sumo Band (1) esti kornél (1) Felsőtárkány (1) Felső Tízezer (1) fesztivál (6) Fesztivál (1) fesztiválszezon (2) Flaszter Galaxis (1) folk (1) forest bump (1) FőzeLAKE (1) Franciskadalma (1) Freakin Disco (1) frogshow (1) full of anger underground metal fesztivál (1) funk (1) ganxsta zolee (1) ghoast toast (2) Ghost Toast (1) GidnimRém (6) gigs (1) H (1) Hakawai (2) Half-Decent (1) Halloween (1) Hangfoglaló (2) Hangfoglaló program (1) HANØI (1) hardcore (1) Háy come Beck (1) Heartkiller (1) heavy brains (2) Heavy Brains (1) Hell Vill (1) hernyák-kapusi-kalmár (1) hiperkarma (2) hiphop (2) hno3 (1) hoe (1) hoeh8erz (1) hoezntrogerz (1) Ifiház (1) imanexperiment (1) ima今 (1) Incognito (6) indie (1) indie rock (1) Interjú (13) interjú (11) Interjúk (2) intim torna illegál (1) Ivan and the parazol (3) I Am Soyuz (1) japan jazz (1) jazz (4) jelentkezés (1) Junkies (1) kapitány máté (1) Kaptár (3) karantén (2) Karmapirin (1) kaukázus (1) Kelet Brass Band (1) Kertekalatt (1) kinetic erotic (1) Kiscsillag (1) kislemez (1) klippremier (3) Klopcsa (1) klubkoncert (1) koncert (3) koncertajánló (1) koncertsorozat (1) koncertvideó (1) KontAktus (2) kontaktus (1) konyha (1) koronavírus-járvány (3) Kovács László (1) Kritika (3) kritika (5) Krúbi (1) Krxternational (2) Lányok Ott Hátul (1) Lazarvs (1) Lázár tesók (1) lee olivér (1) lemez (1) lemezkritika (3) lemezpremier (3) lemurian folk songs (2) Levels of Social Distancing (1) lil frakk (1) live (4) live music (5) Lowland (3) LP (1) Lyuhász Lyácint Bt (1) madeindebrecen (2) Made In Debrecen (2) Magentakraft (1) Magor (1) május (1) Malakiás (1) Malter (6) Manír (1) Március (2) március (1) megjelenés (5) Megpihenni (1) Mészáros Ádám (1) metál (1) Metal (1) metal (1) MODEM (4) modemode (1) mongooz and the magnet (1) Mordái (1) mörk (1) mudfield (1) mulató aztékok (1) music (1) műsorszórás (21) Muzsik és Volkova (2) Nagyerdei Víztorony (1) Nagy Szilárd (2) Neonhal (3) nirvana (1) NKA (1) noise (1) nomad (1) Nóvé Soma (2) Nyíregyháza (1) Ocean (1) ocho macho (1) Odd ID (2) Ohnody (1) oktatóvideó (1) Ölveti Blues Band (1) overflow (1) pályázat (5) Panoráma (1) pászorhóra (1) Perihelion (1) piramis (1) Pit of Saron (3) platon karataev (4) pop (2) Popping (1) pop punk (1) premier (11) premierek (1) privát affér (1) próbatermek (1) programajánló (13) progressive rock (1) psybient (1) punk rock (2) Pusztahang (1) pusztahang (40) pusztahang live sessions (3) pusztahang sessions (1) PusztaHang Sessions (2) pusztán egy dal (3) Quiet Kid (1) Quiet Kid & The Speakers (2) Racka Noise (2) raktárkoncert (1) random trip (1) Reposzt (1) ress (1) ricsárdgír (2) riport (1) Ritmo Piknik (1) rock (2) Rocksuli (1) rocksuli (1) rocksuli debrecen (1) rockzene (1) Rögtön Jövök (1) Rögtön Jövök! (1) Roncs (4) Roncsbár (1) Rupaszov (1) saiid (1) salétrom utca (1) sandbender (1) Sauropoda Trio (1) Saya Noé (1) Selected Sounds (1) selfless abuse (1) Silver Moon (1) Soft (1) Sör és Fű (1) startup (1) Stay (1) steady pluto (1) Sue (1) Süli András (1) szabó benedek és a galaxisok (1) Szakács Gergő (1) szavazás (1) szeptember (1) Tátrai Tibor (1) tavasz (1) Telekom Electronic Beats (2) Tempera Sessions (7) The Crams (1) The Folk Attack (1) the grenma (1) The Keeymen (1) the keeymen (1) The Magic Track (1) the magic track (2) The Vernal (1) This is Bihar (1) TM (1) Tortuga (3) Tóth Kinga (1) TPSRPRT (2) Traditions (1) Traffik Band (2) trap (2) trio whisper (1) Trottel (1) új megjelenés (1) underground (1) unexpected frequencies (1) Üres (1) Utolsó Repülő (1) Várkonyi Csibészek (2) videópályázat (3) világzene (1) viny-kritika (1) vinyl (1) Vinyl (1) Víztorony (5) Warshow (1) waryou (1) Wopo Wopo (1) world music (1) wyrfarkas (1) Xperimenting (1) Yulius25 (2) zajkert (1) zajzene (2) zeneipar (2) Zenék közös nevezőn (1) Zsazsa (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása