Még 16 személyes ajánlás a Campus 2022 programjai közül

campus_ph_3.png

Főszerkesztőnk után másik alapítónk, Süli Andris is lefirkantotta szubjektív listáját az idei fesztivál nyitása előtt. Andris a Campus projektvezetőjeként és programigazgatójaként egy speciális belső pozícióból, nem titkoltan elfogultan és szubjektíven állította össze az alábbi listát. Persze az egész line-up puszta megléte is nagyban köszönhető neki. Mindenesetre szakértelme és tapasztalata révén nyugodtan rábízhatjátok magatokat. Az alábbi programokat tényleg kár lenne kihagyni a ma délután kezdődő csörtén. Íme tehát Süli Andris ajánlása nem fontossági, hanem időrendi sorrendben.

  • SLOW VILLAGE / 6363 / MULATÓ AZTÉKOK

Metal-Sheet Beat Stage, szerda 19:00

Idén először van önálló rap / hiphop / trap helyszín a fesztiválon, de kis túlzással már így is elkéstünk vele, hiszen évek óta mindent learat a műfaj az ifjú generációk körében. Lesz a színpadon minden: újhullámos trap az On The Low-tól, régi és új populáris rapformációk, egy év alatt durván berobbanó előadók (lásd: Beton.Hofi) és az irányzat szinte minden ma itthon működő ága. Én ugyan nem vagyok nyakig benne a rap világában, de mégis kiemelném azt a vonalat, ami a legközelebb áll hozzám: az “értelmiségi” underground két régebbi és egy frissebb képviselője nyitja a színpadot szerdán. 

Spoti-link: 1, 2, 3

 

  • HOL AZ ÉG A FÖLDET ÉRI

H2O Kultpince (a Víztoronyban), minden nap 21:00

A Campuson idén sokat dolgozunk Mohácsi Júlia vizuális művésszel, aki a fesztivál több pontján is speckó atmoszférát teremt különböző bevetített (mappingelt) installációkkal. Ezen felül azonban készített direkt ide egy videoinstallációt, melyhez több napig vadkempingezett a Hortobágyon és rengeteg képet és hangot vett fel. Mindenképp be kell babzsákozódni és legalább egyszer a négy nap alatt végignézni.

 

  • CHASE & STATUS (UK)

Metal-Sheet Beat Stage, szerda 01:00

Bár (már) semmiképp nem mondanám magam drum’n’bass rajongónak, volt idő, amikor a törtütemes bulik sztenderd részei voltak a debreceni hétvégéinknek. Ennek a színtérnek már nem túlsok állócsillaga maradt a nemzetközi fesztiválos körforgásban, ezek közül az egyik a Chase & Status. Szerintem ők messze a legnagyobb drum’n’bass név, akit valaha el tudtunk hozni a Campus Fesztiválra.

Spoti-link

 

  • PLATON KARATAEV 

OTP Bank-Petőfi Rádió Fénytorony Pódium, Csütörtök 19:00

Bár a Platon már jó pár éve túl van azon, amikor újdonságnak számított, most újra úgy gondolom, hogy itt a helye egy ilyen válogatásban, merthogy elkészítették az idei év egyik legkülönlegesebb és legmélyebb magyar nyelvű albumát. A Partért Kiáltóban egyszerre ott van a zenei intelligencia, az irodalom és a filozófia, képek és víziók, végletekig csiszolt kórusok és a korábbinál koszosabb poszt-rock elszállások. Modern és felnőtt Kaláka.

Spoti-link

 

  • CSÜTÖRTÖK A CSOKONAI SZÍNHÁZ HELYSZÍNÉN

Nagyerdei Szabadtéri Színpad, Csütörtök 19:00

Bár őrültségnek tűnhet átmenni pár száz méterrel odébb a fesztiválterületről, de ne feledjük, hogy a Csokonai Színház nagyon komoly programokat hoz a Campusra. Ezen a különösen kedvenc napon két erős előadás lesz: a MIHÁLY című szürreális hiphop-opera avagy zenei-irodalmi dj szett Prieger Zsolttal, MC Tinkkel (Mulató Aztékok, Slow Village) és Subicz Gáborral, valamint a TANDORI-SZIVERI, melyben Harcsa Veronika, Márkos Albert és Pándi Balázs vesz részt többek között.

Spoti-link

 

  • TÖRZS

Hangfoglaló Színpad, Csütörtök 22:10

Eddig egyszer hallottam őket élőben és az volt az első benyomásom, hogy nekem ők a magyar Sigur Rós, de nem azért, mert utánozzák az izlandiakat, hanem mert hasonlóan tudnak atmoszférát teremteni a színpadon, kevés hangszerrel és tengernyi elszállással.

Spoti-link

  • CHARLOTTE OC (UK)


OTP Bank-Petőfi Rádió Fénytorony Pódium, péntek 20:40

2021 nyara, Veszprémi Utcazene Fesztivál, szakadó esőben találom meg a kis eldugott színpadot. Másnapos, rekedtes női hang panaszkodik az előző este elfogyasztott pálinkára, majd olyan hangon kezd el énekelni, hogy azonnal meg kell néznem, mit tudunk róla. Kiderül aztán, hogy ugyanazok egyengetik a nemzetközi útját, mint Ed Sheeranét. Nem véletlen. Ott és akkor eldöntöttem, hogy elhívjuk az idei 
Campusra.

Spoti-link

 

  • SÖNDÖRGŐ

Nádudvari Gasztroszínpad, péntek 23:15

A Söndörgő tökéletesen alátámasztja azt a sztereotípiát, mely szerint itthonról a világzene a legexportképesebb művészeti ágak egyike. A szentendrei származású zenekart arról lehet a leginkább megismerni, hogy elképesztő tempóban és virtuóz módon játszanak jellegzetes, a délszláv zenei világot idéző hangszerükön, a tamburán. Amikor én először láttam őket élőben egy tallinni fesztiválon, pillanatok alatt vették meg kilóra a közönséget.

Spoti-link

 

  • RÜHÖS FOXI

Hangfoglaló Színpad, Péntek 00:30

Vigyázat, szókimondó szövegek. “A lány, amit szeretek / Olyan lány, ami kurva jó / Olyan lány, amitől beszarok / Az ára, mint egy kardigán / A nézése marcipán / A járása partizán / 

De most nincs itt / Elment szarni tán / Vagy állva hugyozik a Hargitán.”
Elnézést kérek mindenkitől ezúton is Szűcs Krisztián, Horváth Kristóf és trash-tettestársaik nevében.

Spoti-link



  • BERNÁTHY ZSIGA LIVE

Forest Bump, Péntek 01:00

Aki a magyar technokultúra történetét követte az elmúlt 20 évben, annak a Bernáthy családnév biztosan ismerős. Zsiga immár jó pár éve egyedül viszi tovább a családi hagyományt és analóg eszközökkel, full élőben hoz létre masszív acid-puttyogást, amire nem csak topogni, hanem rendesen tombolni is lehet.

Spoti-link

 

  • LAIHO

Hangfoglaló Színpad, Szombat 16:30

Több szívem csücske zenekarnak is segítek vagy segítettem mostanában (nézzétek meg a Damarát, Saya Noét és Devát is természetesen), a LAIHO-t viszont külön azért teszem ide elfogultan, mert nem csak szerintem rakták le az év eddigi egyik legszebb angol nyelvű magyar lemezét. Indie-folk és gitáralapú, alternatív artpop. PJ Harvey és Big Thief, Breeders és Nick Drake együtt.

Spoti-link

  • AURORA

Metal-Sheet Nagyzínpad, szombat 20:15

Erre nálam nincsenek szavak, nehezen hiszem el, hogy a “fura norvég lány az erdőből” eljön Debrecenbe. Egyébként ezt a koncertfelvételt szoktam megmutatni, ha még valaki nem ismeri. Egyébként az is ritka, hogy havonta tízmillió hallgatóval rendelkező előadót osztok meg egy ilyen ajánlóban, de Aurora esetében szerencsésen találkozik az óriási globális népszerűség és a szerethetőség.

Spoti-link

 

  • FREAKIN’ DISCO

Nádudvari Gasztroszínpad, szombat 21:30

Szerintem az egyik legjobb koncertzenekar ma Magyarországon. Jazz-zenészek játszanak élő, pszichedelikus elektrot. Aki velem együtt szerette annak idején a Colorstar, a Korai Öröm, a Másfél és a Neo munkásságát, az megkap valami nagyon hasonló feelinget, csak sokkal modernebb, 21. századi kiadásban, olyan zenei megoldásokkal, amelyek két évtizede nem voltak igazán jellemzőek ezekre a zenekarokra.

Spoti-link

  • JUNGLE BY NIGHT (NL)

Nádudvari Gasztroszínpad, szombat 23:15

Nem nagyon telik el úgy év, hogy ne hozzunk Hollandia Nagykövetségének támogatásával egy-egy itthon kevésbé ismert, de otthonában (és Európában sokfelé) már nagy kultusznak örvendő holland formációt. “Afrobeat és klasszikus szving, funk és pszichedelikus rock” van a kilenctagú, sok fúvóssal felszerelt zenekar étlapján. 

Spoti-link

  • BOEBECK

Erasmus 35 Színpad - Egyetem Tér, Szombat 23:15

Semennyire nem kérkedik vele, de Boe egyébként Beck Zoli lánya. És kicsit olyan hangja van, mint Aurorának, ráadásul éteri dalokat ír, amiket egy zongorával visz színpadra. Valószínű, hogy nem mindenki tud megbarátkozni az énekstílusával, de aki igen, azt nagyon hamar beszippantja.

Spoti-link

  • CHRISTIAN LÖFFLER (UK)

OTP Bank-Petőfi Rádió Fénytorony Pódium, Szombat 00:00

Filmzenés, atmoszferikus, intelligens techno az északnémet tengerpartról. Komoly lehetett, amikor Európa egyik legimpozánsabb és legnagyobb presztízsű új hangversenytermében, a hamburgi Elbphilharmonie-ben vonósokkal kiegészítve vitte színpadra gyönyörűen építkező elektronikus kompozícióit.

Spoti-link

A bejegyzés trackback címe:

https://pusztahang.blog.hu/api/trackback/id/tr8517887311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

PusztaHang

Friss topikok

Címkék

+SHE+ (1) 2019 (7) 2020 (16) 2021 (6) 2022 (6) 2023 (2) 2024 (2) 80s (1) a38 (1) Acoustic Style (2) ajánló (4) ajsa luna (1) akela (1) akvárium (1) album (3) albumkritika (1) alkotótábor (1) alternatív rock (1) Alvin és a Mókusok (1) Analog Balaton (2) Apey (2) Aritmika (2) Árnyéknyúl (5) Áron András (1) Astro Générale (1) ATOM (1) Atoms (1) aurevoir. (2) AURORA (1) Azahriah (1) A Király Halott (1) A Talayapa Project (1) bad habit (1) Bagossy Brothers (1) bajdázó (1) Bakelit (1) Bandmap (1) banzaj (4) BanZaj (2) Baq (1) barabás lőrinc (2) Barkóczi Noémi (1) Baross (1) Baross16 (1) Beat (1) Beat rádió (1) Beck Zoltán (1) belga (1) bérczesi róbert (1) BESTA (1) BetterThanEver (3) Beyond Nowhere (1) Be Massive (1) Bíró Kornél (2) blackened mysticism (1) Blahalouisiana (2) blanche the vidiot (1) bohemian betyars (1) Bordó Sárkány (3) bor és jazznapok (1) bp underground (1) brass band (1) Bródy János (1) Budai Krisztián (1) Campus (5) Campus Eleven (1) Campus fesztivál (6) carson coma (4) Charlotte OC (1) Christian Löffler (1) civisground (1) Clubbing (1) covid (3) csaknekedkislány (2) Csőr (1) dalkommentár (1) dalpremier (3) Damara (1) Dánielfy Gergő (2) Dánielfy Gergő és az Utazók (1) Daydreaming Twins (1) Debrecen (15) debrecen (15) december (1) Decolonize Your Mind Society (1) Deeprecen (1) dénesh (1) Desz24 (4) desz24 (1) Deva (1) disco (1) Dis is Debrecen (1) diw (1) dj goodbye (1) dob (1) Dope Calypso (1) DRMRZ (1) dub (1) Dying Wish (1) Dzsúdló (2) Ektomorf (1) Elefánt (3) elektronikus zene (5) élőzene (3) emma undressed (1) EP (3) ep (1) Erdő (1) Erik Sumo Band (1) Erőszakszervezet (1) esti kornél (1) Felsőtárkány (1) Felső Tízezer (1) Ferenczi György (1) fesztivál (6) Fesztivál (1) fesztiválszezon (2) Flaszter Galaxis (1) folk (1) forest bump (1) FőzeLAKE (1) Franciskadalma (1) Freakin Disco (1) frogshow (1) full of anger underground metal fesztivál (1) funk (1) Galaxisok (1) ganxsta zolee (1) ghoast toast (2) Ghost Toast (1) GidnimRém (6) gigs (1) H (1) Hakawai (2) Half-Decent (1) Halloween (1) Hangfoglaló (2) Hangfoglaló program (1) HANØI (1) hardcore (2) Háy come Beck (1) Heartkiller (1) Heavy Brains (1) heavy brains (2) Hell Vill (1) hernyák-kapusi-kalmár (1) hiperkarma (2) hiphop (2) hno3 (1) HnT (1) hoe (1) hoeh8erz (1) hoezntrogerz (2) Ifiház (1) imanexperiment (1) ima今 (1) Incognito (7) indie (1) indie rock (1) interjú (11) Interjú (13) Interjúk (2) intim torna illegál (1) Ivan and the parazol (3) I Am Soyuz (1) japan jazz (1) jazz (4) jelentkezés (1) Junkies (1) kapitány máté (1) Kaptár (3) karantén (2) Karmapirin (1) kaukázus (1) Kelet Brass Band (1) Kertekalatt (1) kinetic erotic (1) Kiscsillag (1) kislemez (1) klippremier (3) Klopcsa (1) klubkoncert (1) Kölcsey (1) Kölcsey Központ (1) koncert (4) koncertajánló (1) koncertsorozat (1) koncertvideó (1) kontaktus (1) KontAktus (2) konyha (1) koronavírus-járvány (3) Kovács László (1) Kritika (3) kritika (5) Krúbi (1) Krxternational (2) Lányok Ott Hátul (1) Lazarvs (1) Lázár tesók (1) lee olivér (1) lemez (1) lemezkritika (3) lemezpremier (3) lemurian folk songs (2) Levels of Social Distancing (1) lil frakk (1) live (4) live music (5) Lowland (3) LP (1) Lyuhász Lyácint Bt (1) madeindebrecen (2) Made In Debrecen (2) Magentakraft (1) Magor (1) május (1) Malakiás (1) Malter (7) Manír (2) március (1) Március (2) megjelenés (5) Megpihenni (1) Mészáros Ádám (1) metal (1) Metal (1) metál (2) MODEM (5) modemode (1) mongooz and the magnet (1) Mordái (1) mörk (1) mudfield (1) mulató aztékok (1) music (1) műsorszórás (21) Muzsik és Volkova (2) Nagyerdei Víztorony (1) Nagy Szilárd (2) Neonhal (3) nirvana (1) NKA (1) noise (1) nomad (1) Nóvé Soma (2) Nyíregyháza (1) Ocean (1) ocho macho (1) Odd ID (2) Ohnody (1) oktatóvideó (1) Ölveti Blues Band (1) overflow (1) pályázat (5) Panoráma (1) pászorhóra (1) Perihelion (1) Petofi (1) piramis (1) Pit of Saron (3) platon karataev (4) pop (2) Popping (1) pop punk (1) post punk (1) posztpunk (1) premier (11) premierek (1) privát affér (1) próbatermek (1) programajánló (13) progressive rock (1) psybient (1) punk rock (2) pusztahang (40) Pusztahang (1) pusztahang live sessions (3) pusztahang sessions (1) PusztaHang Sessions (2) pusztán egy dal (3) Quiet Kid (1) Quiet Kid & The Speakers (2) Racka Noise (2) raktárkoncert (1) random trip (1) Reposzt (1) ress (1) ricsárdgír (2) riport (1) Ritmo Piknik (1) rock (2) rocksuli (1) Rocksuli (1) rocksuli debrecen (1) rockzene (1) Rögtön Jövök (1) Rögtön Jövök! (1) Roncs (4) Roncsbár (2) Rupaszov (1) saiid (1) salétrom utca (1) sandbender (1) Sauropoda Trio (1) Saya Noé (1) Selected Sounds (1) selfless abuse (1) Silver Moon (1) Soft (1) Sör és Fű (1) startup (1) Stay (1) steady pluto (1) Sue (1) Sugalló (1) Süli András (1) szabó benedek és a galaxisok (1) Szakács Gergő (1) szavazás (1) szeptember (1) táncház (1) Tátrai Tibor (1) tavasz (1) Telekom Electronic Beats (2) Tempera Sessions (7) Téveszme (1) The Crams (1) The Folk Attack (1) the grenma (1) the keeymen (1) The Keeymen (1) the magic track (2) The Magic Track (1) The Vernal (1) This is Bihar (1) TM (1) Tortuga (3) Tóth Kinga (1) TPSRPRT (2) Traditions (1) Traffik Band (2) trap (2) trio whisper (1) Trottel (1) új megjelenés (1) underground (1) unexpected frequencies (1) Üres (1) Utolsó Repülő (1) Várkonyi Csibészek (2) videópályázat (3) világzene (1) viny-kritika (1) vinyl (1) Vinyl (1) Víztorony (6) Warshow (1) waryou (1) Wopo Wopo (1) world music (1) wyrfarkas (1) Xperimenting (1) Yulius25 (2) zajkert (1) zajzene (2) zeneipar (2) Zenék közös nevezőn (1) Zsazsa (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása