Mutatjuk a héten induló Campus legjobb fellépőit

campus_ph.png

Idén is jelentkezünk sajátos Campus-ajánlónkkal, ahol a számunkra legizgalmasabb programokat és előadókat listázzuk. Idén saját szervezést, kitelepülést vagy zenei témájú beszélgetést ugyan nem viszünk Kelet-Magyarország legnagyobb fesztiváljára, de természetesen az esemény nagysága megköveteli, hogy óvó tekintetünket a felhajtásra vessük. Annyi biztos, hogy a Covid-évek előtti méreteket és számokat célozták meg az idei Campus szervezői, teljes erővel fognak dübörögni a színpadok a Nagyerdei Stadion környékén, ahol a mainstreamebb irányzatok kedvelői mellett az alternatív és rétegzenei arcok is megtalálhatják számításaikat. Erre bizonyíték az alábbi lista. Mintha a szombati napot kifejezetten az ő igényeikre szabták volna.

  • HOZZÁL FOGKEFÉT! - Dalszövegíró tábor

Különleges programot ajánl a Konyha zenekar és a Hangfoglaló Program közös szervezése, ahol Szepesi Mátyás vezetésével egy négynapos dalszövegírói kurzuson lehet elsajátítani a hivatás alapjait. A workshopok kora délutáni időpontjai ideálisak lehetnek a szellemi regenerálódásra is. Részletek az eseményben, elvileg már csak egy-két bérlet maradt!

  • Blahalouisiana

Rögtön az első napon, szerdán 18:15-kor a Welding Nagyszínpadon lép fel az utóbbi évek egyik legjelentősebb popzenekara. Csakhogy a Blahalouisiana a popzenét a lehető legjobb értelemben, egyfajta igényes stíluskohóként fogja föl, mostanában pedig kicsit karcosabb oldalát is megmutatja a csapat, erre jó példa az év elején megjelent, 'Hozzánk idomult éjjel az ég' című (egyébként érdemeihez képest kevés méltatást kapott) lemeze.

  • Lyuhász Lyácint Bt.

Debrecen és az ország legjelentősebb ipari (zaj)zenekarát aligha kell bemutatni az oldal rendszeres követőinek. A most már több mint 30 éves kollektíva az idei Campuson is fellép és körülbelül ennyi, amennyit biztosan mondhatunk, mert hát ki tudja, hogy mi fog történni a színpadon. Aki neadjisten nem hallott volna még Lyuhász Lyácintékról, az lehet, hogy meg fog rökönyödni a Google-találatok 'pszichokinetikus ipari és mezőgazdasági tánczene' műfajleírásán, de csodálkozás helyett inkább csütörtökön 21 órakor látogasson el a Hangfoglaló Színpadhoz.

  • Erik Sumo Band

 Tövisházi Ambrus közel 20 éve a magyar zenei élet egyik legtehetségesebb és legkreatívabb dalszerzője, akinek az Amorf Ördögök vagy Péterfy Bori is sokat (szinte mindent) köszönhet. Az Erik Sumo Band saját gyermeke, egy időközönként változó hangulatú, de mégis mindig felismerhető zenei univerzum. Mostanában egyre többet koncerteznek, ezt kihasználhatjuk a Campus csütörtöki napján 23:15-től a Nádudvari Gasztroszínpadon.

  • Charlotte OC (UK)

Idén újra lesznek külföldi nevek a Campuson és jó látni, hogy Tiësto és Zara Larsson mellett a mainstream kevésbé elektronikusabb és slágergyáros világából is érkeznek előadók. A brit soul pop énekesnő, Charlotte OC persze nem áll messze a slágeres és rádiós sikerdaloktól, de egy rendkívül szuggesztív, picit darkos zenei világot képvisel, egész érdekes lesz az ő performanszát élvezni a helyi fiatalokból álló Heavy Brains zúzása után és a hazai neoavantgárd underground sikerzenekara, az Európa Kiadó előtt. Egészen pontosan pénteken 20:40-től az OTP Bank – Petőfi Rádió Fénytorony Pódiumon.

  • Ektomorf

A hazai trash metál színtér egyik legjelentősebb, komoly nemzetközi ismertséggel is rendelkező formációja a lassan 30 éves Ektomorf. Nem minden nap járnak Debrecen környékén, érdemes kihasználni a Campus adta zenei seregszemlét arra, hogy meghallgassuk Farkas Zoliékat pénteken 21:10-kor a Rock-Metal Színpadon. 

  • Várkonyi Csibészek

Azért is izgalmas évről évre Várkonyi Csibészek koncertre járni, mert végigkövethetjük, ahogy iszonyat tehetséges sajóvárkonyi cigánygyermekekből serdülőkorú, egyre komolyabb zenészek válnak. A tavalyi fesztivál egyik legüdébb meglepetését szállító zenekar mindegyik fellépése maga az életöröm. Péntekről szombatra virradó hajnal 1 órakor a Nádudvari Gasztroszínpadon csíphetitek el őket.

  • AURORA (NO)

A norvég énekesnő vendégsége az idei fesztivál egyértelmű nagy durranása. Az éteri popzenét játszó AURORA a legtöbb kritikus szerint nem csupán kiemelkedő zenész, hanem generációjának egyik legtehetségesebb művésze, akinek minden audiovizuális megjelenése élményszámba megy és azonnal a nemzetközi figyelem középpontjába kerül. Biztosra vesszük, hogy az ország és a régió minden pontjáról érkeznek majd a Campus szombati napjára, hogy 20:40-től a Metal-Sheet nagyszínpadon gyönyörködjenek a még mindig csak 26 éves Aurora Aksnes fellépésében. 

  • Freakin' Disco

Kicsit nosztalgiából, de részben tapasztalatból vesszük ide a Freakin' Discót, ugyanis az ő fellépésük volt a májusi PusztaHang Alkotótábor egyik fénypontja. Az élő elektronikus zenét jászó csapat most visszatér a városba és a Nádudvari Gasztroszínpadon tolnak egy izgalmas bulit. A szombati nap magyar fellépőit böngészve egyébként szintén sok PusztaHang-közeli fellépővel találkozhatunk, például Barkóczi Noémivel, Beton.Hofival, vagy épp a Galaxisokkal, a Mörkkel, az Analog Balatonnal vagy Дevával.

  • Christian Löffler (D)

Szombat éjfélkor a Fénytoronyban Christian Löffler német elektronikus zenész fog igazán szép ívet adni a napnak és az egész fesztiválnak. A Spotin havi átlag egy milliós lejátszással rendelkező Löffler a techno hazájából a melankolikus dudorgás nagy szakértője, ideális hangulatot fog adni a levezetéshez.

  • + 1 Manuel

Ha van forró és trendi zenei előadó Magyarországon, akit a hallgatók és a szakma is zabál, az a trap színtér hercege, Manuel. Friss kislemezén, az 'Idegen, Vol. 1' dalain minden erényét megmutatja és a stílustól idegenkedők számára is ideális ismerkedési felületként szolgálhat. Népszerűségére jellemző, hogy alig kezdett el zenéket kiadni, máris rendelkezik Fonogram-díjjal, méghozzá közönségszavazásnak köszönhetően, de elég megnézni és meghallgatni az alábbi klipet, ha meg akarunk bizonyosodni arról, hogy a zenei megalkotottság és a dalszöveg szintjén is lenne mit tanulnia az ifjú trap előadóknak Manueltől. Pénteken 19:30-tól a Market Park Színpadon robban a show. 

A bejegyzés trackback címe:

https://pusztahang.blog.hu/api/trackback/id/tr8717885805

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

PusztaHang

Friss topikok

Címkék

+SHE+ (1) 2019 (7) 2020 (16) 2021 (6) 2022 (6) 2023 (2) 2024 (1) 80s (1) a38 (1) Acoustic Style (2) ajánló (3) ajsa luna (1) akela (1) akvárium (1) album (3) albumkritika (1) alkotótábor (1) alternatív rock (1) Alvin és a Mókusok (1) Analog Balaton (2) Apey (2) Aritmika (1) Árnyéknyúl (5) Áron András (1) Astro Générale (1) ATOM (1) Atoms (1) aurevoir. (2) AURORA (1) Azahriah (1) A Király Halott (1) A Talayapa Project (1) bad habit (1) Bagossy Brothers (1) bajdázó (1) Bakelit (1) Bandmap (1) banzaj (4) BanZaj (2) Baq (1) barabás lőrinc (1) Baross (1) Beat (1) Beat rádió (1) Beck Zoltán (1) belga (1) bérczesi róbert (1) BESTA (1) BetterThanEver (2) Beyond Nowhere (1) Be Massive (1) Bíró Kornél (2) blackened mysticism (1) Blahalouisiana (2) blanche the vidiot (1) bohemian betyars (1) Bordó Sárkány (3) bor és jazznapok (1) bp underground (1) brass band (1) Bródy János (1) Budai Krisztián (1) Campus (5) Campus Eleven (1) Campus fesztivál (6) carson coma (4) Charlotte OC (1) Christian Löffler (1) civisground (1) Clubbing (1) covid (3) csaknekedkislány (2) Csőr (1) dalkommentár (1) dalpremier (3) Dánielfy Gergő (1) Dánielfy Gergő és az Utazók (1) Daydreaming Twins (1) debrecen (14) Debrecen (14) december (1) Decolonize Your Mind Society (1) Deeprecen (1) dénesh (1) desz24 (1) Desz24 (3) Deva (1) disco (1) diw (1) dj goodbye (1) dob (1) Dope Calypso (1) DRMRZ (1) dub (1) Dying Wish (1) Dzsúdló (2) Ektomorf (1) Elefánt (3) elektronikus zene (5) élőzene (2) emma undressed (1) ep (1) EP (3) Erdő (1) Erik Sumo Band (1) esti kornél (1) Felsőtárkány (1) Felső Tízezer (1) fesztivál (6) Fesztivál (1) fesztiválszezon (2) Flaszter Galaxis (1) folk (1) forest bump (1) FőzeLAKE (1) Franciskadalma (1) Freakin Disco (1) frogshow (1) full of anger underground metal fesztivál (1) funk (1) ganxsta zolee (1) ghoast toast (2) Ghost Toast (1) GidnimRém (6) gigs (1) H (1) Hakawai (2) Half-Decent (1) Halloween (1) Hangfoglaló (2) Hangfoglaló program (1) HANØI (1) hardcore (1) Háy come Beck (1) Heartkiller (1) heavy brains (2) Heavy Brains (1) Hell Vill (1) hernyák-kapusi-kalmár (1) hiperkarma (2) hiphop (2) hno3 (1) hoe (1) hoeh8erz (1) hoezntrogerz (1) Ifiház (1) imanexperiment (1) ima今 (1) Incognito (6) indie (1) indie rock (1) Interjú (13) interjú (11) Interjúk (2) intim torna illegál (1) Ivan and the parazol (3) I Am Soyuz (1) japan jazz (1) jazz (4) jelentkezés (1) Junkies (1) kapitány máté (1) Kaptár (3) karantén (2) Karmapirin (1) kaukázus (1) Kelet Brass Band (1) Kertekalatt (1) kinetic erotic (1) Kiscsillag (1) kislemez (1) klippremier (3) Klopcsa (1) klubkoncert (1) koncert (3) koncertajánló (1) koncertsorozat (1) koncertvideó (1) kontaktus (1) KontAktus (2) konyha (1) koronavírus-járvány (3) Kovács László (1) Kritika (3) kritika (5) Krúbi (1) Krxternational (2) Lányok Ott Hátul (1) Lazarvs (1) Lázár tesók (1) lee olivér (1) lemez (1) lemezkritika (3) lemezpremier (3) lemurian folk songs (2) Levels of Social Distancing (1) lil frakk (1) live (4) live music (5) Lowland (3) LP (1) Lyuhász Lyácint Bt (1) madeindebrecen (2) Made In Debrecen (2) Magentakraft (1) Magor (1) május (1) Malakiás (1) Malter (6) Manír (1) Március (2) március (1) megjelenés (5) Megpihenni (1) Mészáros Ádám (1) metál (1) metal (1) Metal (1) MODEM (4) modemode (1) mongooz and the magnet (1) Mordái (1) mörk (1) mudfield (1) mulató aztékok (1) music (1) műsorszórás (21) Muzsik és Volkova (2) Nagyerdei Víztorony (1) Nagy Szilárd (2) Neonhal (3) nirvana (1) NKA (1) noise (1) nomad (1) Nóvé Soma (2) Nyíregyháza (1) Ocean (1) ocho macho (1) Odd ID (2) Ohnody (1) oktatóvideó (1) Ölveti Blues Band (1) overflow (1) pályázat (5) Panoráma (1) pászorhóra (1) Perihelion (1) piramis (1) Pit of Saron (3) platon karataev (4) pop (2) Popping (1) pop punk (1) premier (11) premierek (1) privát affér (1) próbatermek (1) programajánló (13) progressive rock (1) psybient (1) punk rock (2) pusztahang (40) Pusztahang (1) pusztahang live sessions (3) pusztahang sessions (1) PusztaHang Sessions (2) pusztán egy dal (3) Quiet Kid (1) Quiet Kid & The Speakers (2) Racka Noise (2) raktárkoncert (1) random trip (1) Reposzt (1) ress (1) ricsárdgír (2) riport (1) Ritmo Piknik (1) rock (2) rocksuli (1) Rocksuli (1) rocksuli debrecen (1) rockzene (1) Rögtön Jövök (1) Rögtön Jövök! (1) Roncs (4) Roncsbár (1) Rupaszov (1) saiid (1) salétrom utca (1) sandbender (1) Sauropoda Trio (1) Saya Noé (1) Selected Sounds (1) selfless abuse (1) Silver Moon (1) Soft (1) Sör és Fű (1) startup (1) Stay (1) steady pluto (1) Sue (1) Süli András (1) szabó benedek és a galaxisok (1) Szakács Gergő (1) szavazás (1) szeptember (1) Tátrai Tibor (1) tavasz (1) Telekom Electronic Beats (2) Tempera Sessions (7) The Crams (1) The Folk Attack (1) the grenma (1) The Keeymen (1) the keeymen (1) The Magic Track (1) the magic track (2) The Vernal (1) This is Bihar (1) TM (1) Tortuga (3) Tóth Kinga (1) TPSRPRT (2) Traditions (1) Traffik Band (2) trap (2) trio whisper (1) Trottel (1) új megjelenés (1) underground (1) unexpected frequencies (1) Üres (1) Utolsó Repülő (1) Várkonyi Csibészek (2) videópályázat (3) világzene (1) viny-kritika (1) Vinyl (1) vinyl (1) Víztorony (5) Warshow (1) waryou (1) Wopo Wopo (1) world music (1) wyrfarkas (1) Xperimenting (1) Yulius25 (2) zajkert (1) zajzene (2) zeneipar (2) Zenék közös nevezőn (1) Zsazsa (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása