Képekben és szövegesen is mutatjuk, hogy sikerült az első Alkotótáborunk

img_6064.jpg

Amikor elindítottuk a PusztaHangot 2019-ben, terveink közt szerepelt egy olyan esemény(sorozat) tető alá hozása, ami nem csupán a debreceni zenei életet rázza föl, hanem teret ad társművészetek tehetséges képviselőinek is. Olyan támogató, az alternatív, szubkulturális, műfajközi légkört szerettünk volna megteremteni, ami inspirálja a helyi fiatalokat arra, hogy minél többet és minél „hangosabban” kezdjenek el alkotni.

Ez a célkitűzésünk a Covid-lezárások alatt majdnem elhomályosult, de egy szuper pályázati lehetőséget kihasználva idén május 13-14-én összehoztuk az első PusztaHang Alkotótábort, egy olyan kétnapos összművészeti fesztivált a Nagyerdei Víztoronyban, aminek a zenei program adta a gerincét, de más művészeti ágak is képviseltették magukat.

Így például tartottunk fotós workshopot, spoken word performanszot, kortárs tánc bemutatót, színházi workshopot, művészetpedagógiai projektet a MODEM-mel közösen és még jógáztunk is egyet.

Meséljen helyettünk inkább például ez, ez vagy épp ez a cikk, ami a minifesztiválról jelent meg. Ezekben olvasható alapítóink összegzése a végül több mint 2000 látogatót számláló Alkotótáborról. Várakozáson felüli ez a látogatottság, tényleg irtó hálásak vagyunk érte! Rajta vagyunk, hogy több hasonlóan szuper PusztaHang-eseményen tudjunk találkozni a jövőben is!

Alább China Tibor és Vigh Levente fotóiból hozunk egy válogatást, a két nap teljes albuma elérhető Facebook-oldalunkon.

A bejegyzés trackback címe:

https://pusztahang.blog.hu/api/trackback/id/tr5417840519

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

PusztaHang

Friss topikok

Címkék

+SHE+ (1) 2019 (7) 2020 (16) 2021 (6) 2022 (6) 2023 (2) 2024 (2) 80s (1) a38 (1) Acoustic Style (2) ajánló (4) ajsa luna (1) akela (1) akvárium (1) album (3) albumkritika (1) alkotótábor (1) alternatív rock (1) Alvin és a Mókusok (1) Analog Balaton (2) Apey (2) Aritmika (2) Árnyéknyúl (5) Áron András (1) Astro Générale (1) ATOM (1) Atoms (1) aurevoir. (2) AURORA (1) Azahriah (1) A Király Halott (1) A Talayapa Project (1) bad habit (1) Bagossy Brothers (1) bajdázó (1) Bakelit (1) Bandmap (1) BanZaj (2) banzaj (4) Baq (1) barabás lőrinc (2) Barkóczi Noémi (1) Baross (1) Baross16 (1) Beat (1) Beat rádió (1) Beck Zoltán (1) belga (1) bérczesi róbert (1) BESTA (1) BetterThanEver (3) Beyond Nowhere (1) Be Massive (1) Bíró Kornél (2) blackened mysticism (1) Blahalouisiana (2) blanche the vidiot (1) bohemian betyars (1) Bordó Sárkány (3) bor és jazznapok (1) bp underground (1) brass band (1) Bródy János (1) Budai Krisztián (1) Campus (5) Campus Eleven (1) Campus fesztivál (6) carson coma (4) Charlotte OC (1) Christian Löffler (1) civisground (1) Clubbing (1) covid (3) csaknekedkislány (2) Csőr (1) dalkommentár (1) dalpremier (3) Damara (1) Dánielfy Gergő (2) Dánielfy Gergő és az Utazók (1) Daydreaming Twins (1) Debrecen (15) debrecen (15) december (1) Decolonize Your Mind Society (1) Deeprecen (1) dénesh (1) desz24 (1) Desz24 (4) Deva (1) disco (1) Dis is Debrecen (1) diw (1) dj goodbye (1) dob (1) Dope Calypso (1) DRMRZ (1) dub (1) Dying Wish (1) Dzsúdló (2) Ektomorf (1) Elefánt (3) elektronikus zene (5) élőzene (3) emma undressed (1) ep (1) EP (3) Erdő (1) Erik Sumo Band (1) Erőszakszervezet (1) esti kornél (1) Felsőtárkány (1) Felső Tízezer (1) Ferenczi György (1) Fesztivál (1) fesztivál (6) fesztiválszezon (2) Flaszter Galaxis (1) folk (1) forest bump (1) FőzeLAKE (1) Franciskadalma (1) Freakin Disco (1) frogshow (1) full of anger underground metal fesztivál (1) funk (1) Galaxisok (1) ganxsta zolee (1) ghoast toast (2) Ghost Toast (1) GidnimRém (6) gigs (1) H (1) Hakawai (2) Half-Decent (1) Halloween (1) Hangfoglaló (2) Hangfoglaló program (1) HANØI (1) hardcore (2) Háy come Beck (1) Heartkiller (1) Heavy Brains (1) heavy brains (2) Hell Vill (1) hernyák-kapusi-kalmár (1) hiperkarma (2) hiphop (2) hno3 (1) HnT (1) hoe (1) hoeh8erz (1) hoezntrogerz (2) Ifiház (1) imanexperiment (1) ima今 (1) Incognito (7) indie (1) indie rock (1) interjú (11) Interjú (13) Interjúk (2) intim torna illegál (1) Ivan and the parazol (3) I Am Soyuz (1) japan jazz (1) jazz (4) jelentkezés (1) Junkies (1) kapitány máté (1) Kaptár (3) karantén (2) Karmapirin (1) kaukázus (1) Kelet Brass Band (1) Kertekalatt (1) kinetic erotic (1) Kiscsillag (1) kislemez (1) klippremier (3) Klopcsa (1) klubkoncert (1) Kölcsey (1) Kölcsey Központ (1) koncert (4) koncertajánló (1) koncertsorozat (1) koncertvideó (1) KontAktus (2) kontaktus (1) konyha (1) koronavírus-járvány (3) Kovács László (1) kritika (5) Kritika (3) Krúbi (1) Krxternational (2) Lányok Ott Hátul (1) Lazarvs (1) Lázár tesók (1) lee olivér (1) lemez (1) lemezkritika (3) lemezpremier (3) lemurian folk songs (2) Levels of Social Distancing (1) lil frakk (1) live (4) live music (5) Lowland (3) LP (1) Lyuhász Lyácint Bt (1) madeindebrecen (2) Made In Debrecen (2) Magentakraft (1) Magor (1) május (1) Malakiás (1) Malter (7) Manír (2) március (1) Március (2) megjelenés (5) Megpihenni (1) Mészáros Ádám (1) metál (2) Metal (1) metal (1) MODEM (5) modemode (1) mongooz and the magnet (1) Mordái (1) mörk (1) mudfield (1) mulató aztékok (1) music (1) műsorszórás (21) Muzsik és Volkova (2) Nagyerdei Víztorony (1) Nagy Szilárd (2) Neonhal (3) nirvana (1) NKA (1) noise (1) nomad (1) Nóvé Soma (2) Nyíregyháza (1) Ocean (1) ocho macho (1) Odd ID (2) Ohnody (1) oktatóvideó (1) Ölveti Blues Band (1) overflow (1) pályázat (5) Panoráma (1) pászorhóra (1) Perihelion (1) Petofi (1) piramis (1) Pit of Saron (3) platon karataev (4) pop (2) Popping (1) pop punk (1) post punk (1) posztpunk (1) premier (11) premierek (1) privát affér (1) próbatermek (1) programajánló (13) progressive rock (1) psybient (1) punk rock (2) pusztahang (40) Pusztahang (1) pusztahang live sessions (3) pusztahang sessions (1) PusztaHang Sessions (2) pusztán egy dal (3) Quiet Kid (1) Quiet Kid & The Speakers (2) Racka Noise (2) raktárkoncert (1) random trip (1) Reposzt (1) ress (1) ricsárdgír (2) riport (1) Ritmo Piknik (1) rock (2) Rocksuli (1) rocksuli (1) rocksuli debrecen (1) rockzene (1) Rögtön Jövök (1) Rögtön Jövök! (1) Roncs (4) Roncsbár (2) Rupaszov (1) saiid (1) salétrom utca (1) sandbender (1) Sauropoda Trio (1) Saya Noé (1) Selected Sounds (1) selfless abuse (1) Silver Moon (1) Soft (1) Sör és Fű (1) startup (1) Stay (1) steady pluto (1) Sue (1) Sugalló (1) Süli András (1) szabó benedek és a galaxisok (1) Szakács Gergő (1) szavazás (1) szeptember (1) táncház (1) Tátrai Tibor (1) tavasz (1) Telekom Electronic Beats (2) Tempera Sessions (7) Téveszme (1) The Crams (1) The Folk Attack (1) the grenma (1) the keeymen (1) The Keeymen (1) The Magic Track (1) the magic track (2) The Vernal (1) This is Bihar (1) TM (1) Tortuga (3) Tóth Kinga (1) TPSRPRT (2) Traditions (1) Traffik Band (2) trap (2) trio whisper (1) Trottel (1) új megjelenés (1) underground (1) unexpected frequencies (1) Üres (1) Utolsó Repülő (1) Várkonyi Csibészek (2) videópályázat (3) világzene (1) viny-kritika (1) Vinyl (1) vinyl (1) Víztorony (6) Warshow (1) waryou (1) Wopo Wopo (1) world music (1) wyrfarkas (1) Xperimenting (1) Yulius25 (2) zajkert (1) zajzene (2) zeneipar (2) Zenék közös nevezőn (1) Zsazsa (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása