MŰSORSZÓRÁS (NOV 5 – NOV 28)

musorszoras.jpeg

Gyülekeznek a viharfelhők, éles a Covid-görbe országunkban, de bízunk benne, hogy nem súlyosbodik a helyzet és ha máshogy nem is, védettségi igazolvánnyal lesz esélyünk élőzenét élvezni novemberben is. Nyár után visszarázódtunk a klubok zárt térben tartott koncertjeihez (például az októberi PusztaHang x MUST szervezésű bulikon), szóval nincs megállás, a következő hetek kínálata elég meggyőzőnek tűnik. Helyi arcok, feltörekvő trapperek, zúzós blues rock, és magyar alter minden mennyiségben. A csemegézők figyelmét továbbá felhívnánk Harcsa Vera és Gyémánt Bálint duójára. Jó válogatást!

  • NOV 5 – Delta Mozi: Az Evermind nevet kapott Nirvana tribute zenekar már sikeresen debütált Debrecenben egy nem is oly régi, a legendás grunge zenekar MTV Unplugged koncertjét ízlésesen lemásoló Incognitós estén. Ezúttal nem akusztikusan, hanem teljes zenekari felállással játszanak az Újkertben, a lassan beinduló Delta Moziban.
  • NOV 6 – Víztorony: A jókora debreceni kötődésekkel rendelkező Sorbonne Sexual évről évre meghatározóbb tagja a magyar alternatív rockzenének, ezt városunkban is bizonyítani fogják szombaton a Grabovski társaságában. Előttük nem más fog zenélni, mint a Gidnim'Rém, Urbán Bence projektje. Három bandából tehát másfél debreceni lesz. De nem csak ezért ez a buli lett a kiemelt eseményünk erre a hónapra.
  • NOVEMBER az Incognitóban: A linken megtalálható kedvenc fapadlós élőzenés kocsmánk, az Inco összesített programja olyan előadókkal, mint a Matchboys, a Chico Manada, a Szakaszhatár, a Hippie Finish, a MINA, a Szüret Utcza, a Swing á la Django, a Katvanhoe és a HCKRY
  • NOV 10 – Víztorony: Ahogy már beharangoztuk pár sorral feljebb, az ország talán legszebb/legkülönlegesebb hangja érkezik hozzánk az ország egyik legvirtuózabb gitárosával. Harcsa Vera és Gyémánt Bálint az énekesnő tíz éve megjelent, Lámpafény című lemezét fogja eljátszani, mely magyar költők megzenésített verseit tartalmazza. Ínyencfalat.
  • NOV 12 – Víztorony: Kicsit obskúrus, kicsit kemény, mégsem ijesztő. Ilyen este lesz ez a Víztorony gyomrában, ahol előbb a magyar zenei élet egyik fontos szervezője, Bali Dávid mutatja be 'Kisterem' című könyvét a magyar keményzenei underground elmúlt húsz évéről, majd a Satelles tagjaként színpadra is lép. Az estét a The Devil's Trade koncertje koronázza meg. Ez az alkalom is jó eséllyel pályázik a hónap legjobb bulija címére.
  • NOV 13 – Víztorony: Maradunk a toronyban, de egy egészen más világ költözik le szombatra, méghozzá a hazai trap színtér feltörekvő arcai. Az On The Low szervezésében AKC Misi fog fellépni számos közreműködővel, de például Nasiimov dalait is élőben hallhatjátok.
  • NOV 19 – Kiss Jazz: Nem szokványos helyszínen, de a Trap Star Party után szűk egy héttel ismét a trap zenéé lesz a főszerep a Hoezntrogerz prezentálásában: h0eh8er as Kodæin Käroy és RET3K on stage!
  • NOV 19 – Víztorony: Exkluzív, lemezbemutatóval egybekötött performanszra számíthatunk a HétköznaPI CSAlódásoktól. A punk esztétikát még valamennyire hitelesen képviselő zenekar tabuk nélküli fellépésére 3 ezer forint lesz a beugró, amit csak helyszínen lehet megváltani.
  • NOV 26 – Roncsbár: Ugyanennyibe kerül elővételesen a magyar alter dívájának a show-ja. Nem véletlenül használjuk ezt a kifejezést, hiszen Péterfy Bori minden fellépésén minimum kétszer meghal és újra feltámad a színpadon, mi pedig örök tinédzserként, csillogó szemekkel hallgatjuk és bámuljuk őt.
  • NOV 27 – Víztorony: A hónapot a német turnéjáról épp visszaérkező Platon Karataevvel és az Elefánt zenekarral fogjuk megkoronázni. Siessetek az elővételes jegyekkel, mert teltház gyanús a buli.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pusztahang.blog.hu/api/trackback/id/tr1716746164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

PusztaHang

Friss topikok

Címkék

+SHE+ (1) 2019 (7) 2020 (16) 2021 (6) 2022 (6) 2023 (2) 2024 (2) 80s (1) a38 (1) Acoustic Style (2) ajánló (4) ajsa luna (1) akela (1) akvárium (1) album (3) albumkritika (1) alkotótábor (1) alternatív rock (1) Alvin és a Mókusok (1) Analog Balaton (2) Apey (2) Aritmika (2) Árnyéknyúl (5) Áron András (1) Astro Générale (1) ATOM (1) Atoms (1) aurevoir. (2) AURORA (1) Azahriah (1) A Király Halott (1) A Talayapa Project (1) bad habit (1) Bagossy Brothers (1) bajdázó (1) Bakelit (1) Bandmap (1) BanZaj (2) banzaj (4) Baq (1) barabás lőrinc (2) Barkóczi Noémi (1) Baross (1) Baross16 (1) Beat (1) Beat rádió (1) Beck Zoltán (1) belga (1) bérczesi róbert (1) BESTA (1) BetterThanEver (3) Beyond Nowhere (1) Be Massive (1) Bíró Kornél (2) blackened mysticism (1) Blahalouisiana (2) blanche the vidiot (1) bohemian betyars (1) Bordó Sárkány (3) bor és jazznapok (1) bp underground (1) brass band (1) Bródy János (1) Budai Krisztián (1) Campus (5) Campus Eleven (1) Campus fesztivál (6) carson coma (4) Charlotte OC (1) Christian Löffler (1) civisground (1) Clubbing (1) covid (3) csaknekedkislány (2) Csőr (1) dalkommentár (1) dalpremier (3) Damara (1) Dánielfy Gergő (2) Dánielfy Gergő és az Utazók (1) Daydreaming Twins (1) Debrecen (15) debrecen (15) december (1) Decolonize Your Mind Society (1) Deeprecen (1) dénesh (1) Desz24 (4) desz24 (1) Deva (1) disco (1) Dis is Debrecen (1) diw (1) dj goodbye (1) dob (1) Dope Calypso (1) DRMRZ (1) dub (1) Dying Wish (1) Dzsúdló (2) Ektomorf (1) Elefánt (3) elektronikus zene (5) élőzene (3) emma undressed (1) ep (1) EP (3) Erdő (1) Erik Sumo Band (1) Erőszakszervezet (1) esti kornél (1) Felsőtárkány (1) Felső Tízezer (1) Ferenczi György (1) Fesztivál (1) fesztivál (6) fesztiválszezon (2) Flaszter Galaxis (1) folk (1) forest bump (1) FőzeLAKE (1) Franciskadalma (1) Freakin Disco (1) frogshow (1) full of anger underground metal fesztivál (1) funk (1) Galaxisok (1) ganxsta zolee (1) ghoast toast (2) Ghost Toast (1) GidnimRém (6) gigs (1) H (1) Hakawai (2) Half-Decent (1) Halloween (1) Hangfoglaló (2) Hangfoglaló program (1) HANØI (1) hardcore (2) Háy come Beck (1) Heartkiller (1) Heavy Brains (1) heavy brains (2) Hell Vill (1) hernyák-kapusi-kalmár (1) hiperkarma (2) hiphop (2) hno3 (1) HnT (1) hoe (1) hoeh8erz (1) hoezntrogerz (2) Ifiház (1) imanexperiment (1) ima今 (1) Incognito (7) indie (1) indie rock (1) interjú (11) Interjú (13) Interjúk (2) intim torna illegál (1) Ivan and the parazol (3) I Am Soyuz (1) japan jazz (1) jazz (4) jelentkezés (1) Junkies (1) kapitány máté (1) Kaptár (3) karantén (2) Karmapirin (1) kaukázus (1) Kelet Brass Band (1) Kertekalatt (1) kinetic erotic (1) Kiscsillag (1) kislemez (1) klippremier (3) Klopcsa (1) klubkoncert (1) Kölcsey (1) Kölcsey Központ (1) koncert (4) koncertajánló (1) koncertsorozat (1) koncertvideó (1) KontAktus (2) kontaktus (1) konyha (1) koronavírus-járvány (3) Kovács László (1) Kritika (3) kritika (5) Krúbi (1) Krxternational (2) Lányok Ott Hátul (1) Lazarvs (1) Lázár tesók (1) lee olivér (1) lemez (1) lemezkritika (3) lemezpremier (3) lemurian folk songs (2) Levels of Social Distancing (1) lil frakk (1) live (4) live music (5) Lowland (3) LP (1) Lyuhász Lyácint Bt (1) madeindebrecen (2) Made In Debrecen (2) Magentakraft (1) Magor (1) május (1) Malakiás (1) Malter (7) Manír (2) március (1) Március (2) megjelenés (5) Megpihenni (1) Mészáros Ádám (1) Metal (1) metál (2) metal (1) MODEM (5) modemode (1) mongooz and the magnet (1) Mordái (1) mörk (1) mudfield (1) mulató aztékok (1) music (1) műsorszórás (21) Muzsik és Volkova (2) Nagyerdei Víztorony (1) Nagy Szilárd (2) Neonhal (3) nirvana (1) NKA (1) noise (1) nomad (1) Nóvé Soma (2) Nyíregyháza (1) Ocean (1) ocho macho (1) Odd ID (2) Ohnody (1) oktatóvideó (1) Ölveti Blues Band (1) overflow (1) pályázat (5) Panoráma (1) pászorhóra (1) Perihelion (1) Petofi (1) piramis (1) Pit of Saron (3) platon karataev (4) pop (2) Popping (1) pop punk (1) post punk (1) posztpunk (1) premier (11) premierek (1) privát affér (1) próbatermek (1) programajánló (13) progressive rock (1) psybient (1) punk rock (2) Pusztahang (1) pusztahang (40) pusztahang live sessions (3) pusztahang sessions (1) PusztaHang Sessions (2) pusztán egy dal (3) Quiet Kid (1) Quiet Kid & The Speakers (2) Racka Noise (2) raktárkoncert (1) random trip (1) Reposzt (1) ress (1) ricsárdgír (2) riport (1) Ritmo Piknik (1) rock (2) rocksuli (1) Rocksuli (1) rocksuli debrecen (1) rockzene (1) Rögtön Jövök (1) Rögtön Jövök! (1) Roncs (4) Roncsbár (2) Rupaszov (1) saiid (1) salétrom utca (1) sandbender (1) Sauropoda Trio (1) Saya Noé (1) Selected Sounds (1) selfless abuse (1) Silver Moon (1) Soft (1) Sör és Fű (1) startup (1) Stay (1) steady pluto (1) Sue (1) Sugalló (1) Süli András (1) szabó benedek és a galaxisok (1) Szakács Gergő (1) szavazás (1) szeptember (1) táncház (1) Tátrai Tibor (1) tavasz (1) Telekom Electronic Beats (2) Tempera Sessions (7) Téveszme (1) The Crams (1) The Folk Attack (1) the grenma (1) the keeymen (1) The Keeymen (1) The Magic Track (1) the magic track (2) The Vernal (1) This is Bihar (1) TM (1) Tortuga (3) Tóth Kinga (1) TPSRPRT (2) Traditions (1) Traffik Band (2) trap (2) trio whisper (1) Trottel (1) új megjelenés (1) underground (1) unexpected frequencies (1) Üres (1) Utolsó Repülő (1) Várkonyi Csibészek (2) videópályázat (3) világzene (1) viny-kritika (1) Vinyl (1) vinyl (1) Víztorony (6) Warshow (1) waryou (1) Wopo Wopo (1) world music (1) wyrfarkas (1) Xperimenting (1) Yulius25 (2) zajkert (1) zajzene (2) zeneipar (2) Zenék közös nevezőn (1) Zsazsa (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása