Egy helyen az Inco-session összes felvétele

inco_screenshot.png

Ugyan már kezd kivirulni az ég vírusszempontból és elkezdtek pörögni az élőzenés események is, az utóbbi másfél év maradandó nyomokat hagyott mindenkiben. Februárban például még nagyon kilátástalannak tűntek a dolgok, ezért mindenféle engedély bekérésével és a járványügyi óvintézkedési szabályokat szigorúan betartva gyorsan összehoztunk egy elég különleges PusztaHang Sessiont. Vendégünk volt a város egyik legújabb zenekara, a szörfös, limonádé garázsrockban utazó Steady Pluto, illetve sikerült elhívni a több, mint egy évtizedes múlttal rendelkező, nemzetközi fesztiválokon és klubokban jól csengő Odd ID-t (ex-Ethnofil) az elvarázsoló, fúziós posztpopot játszó kvartettet.

Helyszínünk hű cinkostársunk, az Incognito hajópadlós belső tere volt, ezúttal is köszönjük a lehetőséget. Nincs kizárva, hogy a jövőben még fogunk különböző zenei projekteben együttműködni. Addig is igyatok meg ott egy páros számú fröccsöt szerettetekkel. A videós munkáért a Plus Filmnek jár a hála, a hang felvételéért és keveréséért pedig Urbán Bencének és Kovács Karesznek (Ká Stúdió).

Utolsó megjegyzés: tényleg megéri feliratkozni a csatornánkra, mert jönnek még hasonló minőségű videók!

Íme az első publikus Steady Pluto dal az éterben, az 'Enough of you'

És rögtön utána a második, a 'Bright Tie Dye', aminek a címét folyamatosan elrontom gépelés közben 

Itt pedig már a 'Némavad' az Odd ID-tól, ami ebben a formában sehol nem lelhető fel. Kössétek fel a nadrágot!

Végezetül az 'All Clear', aminek felvétele közben végképp bennakadt a stáb szava, levegőt is alig mertünk venni, mert tudtuk, hogy itt valami különleges dolog történik

A bejegyzés trackback címe:

https://pusztahang.blog.hu/api/trackback/id/tr716587120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

PusztaHang

Friss topikok

Címkék

+SHE+ (1) 2019 (7) 2020 (16) 2021 (6) 2022 (6) 2023 (2) 2024 (3) 2025 (13) 30y (1) 80s (1) a38 (1) Acoustic Style (2) ajánló (11) ajsa luna (1) akela (1) akvárium (1) album (3) albumkritika (1) alkotótábor (1) alternatív rock (1) Alvin és a Mókusok (1) Amatőr Zenei Összefogás (1) Analog Balaton (3) Android (1) Apey (2) Apolló (2) Aritmika (2) Árnyéknyúl (8) Áron András (1) Art Week (1) Astro Générale (1) ATOM (1) Atoms (1) aurevoir. (2) AURORA (1) Azahriah (1) A Király Halott (1) a király halott (1) A kutya meg a nő (2) A Talayapa Project (1) bad habit (1) Bagossy Brothers (1) bajdázó (1) Bakelit (2) Bandmap (1) banzaj (4) BanZaj (2) Baq (1) barabás lőrinc (2) Barkóczi Noémi (1) Baross (1) Baross16 (11) Beat (1) Beat rádió (1) Beck Zoltán (1) Beer by Lake (1) belga (1) Bényi galéria (2) bérczesi róbert (2) BESTA (1) best ablak (1) beszélgetés (1) BetterThanEver (3) Beyond Nowhere (1) Be Massive (1) Bíró Kornél (2) Bíró Olivér (1) blackened mysticism (1) Blahalouisiana (2) blanche the vidiot (1) bohemian betyars (1) Bor- és Jazznapok (1) Borbély Szilárd (1) Bordó Sárkány (3) bor és jazznapok (1) bp underground (1) brass band (1) Bródy János (1) Budai Krisztián (1) Campus (7) Campus Eleven (1) Campus fesztivál (8) carson coma (4) Charlotte OC (1) Christian Löffler (1) civisground (1) Clubbing (1) covid (3) csaknekedkislány (2) Csőr (1) dalkommentár (1) dalpremier (3) Damara (1) Dánielfy Gergő (2) Dánielfy Gergő és az Utazók (1) Daydreaming Twins (1) debrecen (19) Debrecen (28) Debreceni Irodalmi Napok (1) Debreceni Ünnepi Könyvhét (1) Debreslam (1) december (2) Decolonize Your Mind Society (1) Deeprecen (6) dénesh (1) Déri (2) Design Week (1) Desz24 (14) desz24 (1) Deszgráfia (1) Deszínház (1) Deva (1) disco (1) Disisdebrecen (1) Dispopulaar (1) Dis is Debrecen (6) diw (1) Djabe (1) dj goodbye (1) dob (1) Dope Calypso (1) Dresch (1) DRMRZ (1) dub (1) Dub székház (1) Duckshell (1) Dying Wish (1) Dzsúdló (2) Égerházi Imre (2) Ektomorf (1) Elefánt (3) elektronikus zene (6) élő (1) élőzene (5) emma undressed (1) ep (1) EP (3) Erdő (1) Erik Sumo Band (1) Erőszakszervezet (1) esti kornél (2) Evera (1) Felsőtárkány (1) Felső Tízezer (1) Ferenczi György (1) Fesztivál (1) fesztivál (7) fesztiválszezon (2) fesztiválszínház (1) FFB (1) FFG (1) ffg (1) Fiatal Írók Szövetsége (1) FISZ (1) Fiúk (1) Flaszter Galaxis (1) folk (1) Főnix Fixed Gears (1) forest bump (1) FőzeLAKE (1) Franciskadalma (1) Freakin Disco (1) Frida (1) frogshow (1) full of anger underground metal fesztivál (1) funk (1) Galaxisok (1) ganxsta zolee (1) ghoast toast (2) Ghost Toast (1) GidnimRém (6) gigs (1) Girlfactory (1) Góbé (2) Gyarmati Dominik (1) H (1) Hakawai (2) Half-Decent (1) Halloween (1) Hangfoglaló (2) Hangfoglaló program (1) HANØI (1) Harcsa Veronika (1) hardcore (2) Háy come Beck (1) Heartkiller (1) heavy brains (2) Heavy Brains (1) Hell Vill (1) Heretical Soundz (2) hernyák-kapusi-kalmár (1) hintaLOW (1) hiperkarma (2) hiphop (2) hno3 (1) HnT (1) Hodi kiabál (1) hoe (1) hoeh8erz (1) hoezntrogerz (2) Hűvös (1) Ifiház (1) ifj. Csoóri Sándor (1) imanexperiment (1) ima今 (1) Incognito (15) indie (1) indie rock (1) interjú (11) Interjú (13) Interjúk (2) intim torna illegál (1) irodalom (2) irodalomterápia (1) Irodalom éjszakája (1) Ivan and the parazol (3) I Am Soyuz (1) japan jazz (1) jazz (4) jelentkezés (1) jótékonysági est (1) július (1) június (1) Junkies (1) Kacaj (1) kapitány máté (1) Kaptár (3) karantén (2) Karmapirin (1) kaukázus (1) Kelet Brass Band (1) Kertekalatt (2) kiállítás (2) kinetic erotic (1) Kiscsillag (1) kislemez (1) Klinika (3) klippremier (3) Klopcsa (1) klubkoncert (1) Kölcsey (1) Kölcsey Art Café (1) Kölcsey Központ (2) koncert (7) koncertajánló (1) koncertsorozat (1) koncertvideó (1) kontaktus (1) KontAktus (2) konyha (1) koronavírus-járvány (3) Kovács László (1) Kritika (3) kritika (5) Krúbi (1) Krxternational (2) KULTer (2) kulter.hu (3) kultúra (5) kulturális ajánló (4) Kutya meg a nő (1) Lakótelep (1) Lányok Ott Hátul (1) Lautitia (1) Lazarvs (1) Lázár tesók (1) lee olivér (1) lemez (1) lemezkritika (3) lemezpremier (3) lemurian folk songs (2) Levels of Social Distancing (1) lil frakk (1) live (9) live music (10) Lowland (3) LP (1) Lyuhász Lyácint Bt (2) Madarat Tolláról (1) madeindebrecen (3) Made In Debrecen (4) Magentakraft (1) Magor (1) május (2) Malakiás (1) malter (1) Malter (15) Malter filmfesztivál (1) Manír (3) március (1) Március (2) Máthé András (1) megjelenés (5) Megpihenni (1) Méliusz (2) Mészáros Ádám (1) metal (1) Metal (1) metál (2) MODEM (17) modemode (1) mongooz and the magnet (1) Mordái (1) mörk (1) moszkvatér (1) mudfield (1) mulató aztékok (1) music (2) Műsorszórás (4) műsorszórás (26) művészet (3) Művészgettó (1) múzeumok éjszakája (1) Muzsik és Volkova (2) Nagyerdei Víztorony (4) Nagy Szilárd (2) Neonhal (3) nirvana (1) NKA (1) noise (1) nomad (1) november (1) Nóvé Soma (3) Nyíregyháza (1) Ocean (1) ocho macho (1) Odd ID (2) off (1) off-program (1) Ohnody (1) Okos Viola (1) oktatóvideó (1) Okuláré Projekt (1) Ölveti Blues Band (1) overflow (1) Pallag Art Week (1) pályázat (5) Panoráma (1) Papírrepülő irodalomterápia (1) pászorhóra (1) Perihelion (1) Petofi (1) Pipacs (2) piramis (1) Pit of Saron (3) Platform (1) platon karataev (4) pop (2) popkultúra (1) Popping (1) pop punk (1) post punk (1) posztpunk (1) premier (11) premierek (1) privát affér (1) próbatermek (1) prograjánló (4) program (1) programajánló (18) progressive rock (1) psybient (1) punk (1) punk rock (2) Pusztahang (3) pusztahang (44) pusztahang live sessions (3) pusztahang sessions (1) PusztaHang Sessions (2) pusztán egy dal (3) Quiet Kid (1) Quiet Kid & The Speakers (2) Racka Noise (2) raktárkoncert (1) random trip (1) Ready for Debrecen (1) Reposzt (1) ress (1) ricsárdgír (2) riport (1) Ritmo Piknik (1) Ritmusa (1) rock (2) Rocksuli (1) rocksuli (1) rocksuli debrecen (1) rockzene (1) Rögtön Jövök (1) Rögtön Jövök! (1) Roncs (4) Roncsbár (2) Rupaszov (1) saiid (1) salétrom utca (1) sandbender (1) Sauropoda Trio (1) sav-bázis (1) Saya Noé (1) Selected Sounds (1) selfless abuse (1) Silver Moon (1) Sofar Sounds Debrecen (1) Soft (1) Sorbonne Sexual (1) Sör és Fű (1) Spontán (3) Stage Club Underground (4) startup (1) Stay (1) steady pluto (1) Sue (1) Sugalló (1) Süli András (1) szabó benedek és a galaxisok (1) Szakács Gergő (1) szavazás (1) szeptember (2) Sziámi (1) színház (1) táncház (1) Tárkány Művek (1) Tátrai Tibor (1) tavasz (1) Téboly (1) techno (2) Telekom Electronic Beats (2) Tempera Sessions (7) Térey Könyvünnep (1) Téveszme (1) The Crams (1) The Folk Attack (1) the grenma (1) the keeymen (1) The Keeymen (1) the magic track (2) The Magic Track (1) The Vernal (1) This is Bihar (1) Tilos (1) Tilos Karaván (1) TM (1) Tortuga (4) Tóth Kinga (1) TPSRPRT (2) Traditions (1) Traffik Band (2) trap (2) trio whisper (1) Trottel (1) tshabee (1) Tudósok (1) új megjelenés (1) underground (1) unexpected frequencies (1) Üres (1) utcazene (1) Utolsó Repülő (1) Várkonyi Csibészek (2) Verzió (1) Verzió Filmfesztivál (1) videópályázat (3) világzene (1) viny-kritika (1) Vinyl (1) vinyl (1) Víztorony (13) Vojtina (1) Warshow (1) waryou (1) Wavy (1) Wopo Wopo (1) workshop (1) world music (1) wyrfarkas (1) Xperimenting (1) Yulius25 (2) zajkert (1) zajzene (2) zene (1) zeneipar (2) Zenék közös nevezőn (1) Zsazsa (1) Zsófi (1) zsupi (1) Zuboly (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása