A Tortuga útján

fb_img_1575670463227-2.jpg

Négy Nyíregyházi srác 2018-ban úgy döntött, hogy létrehoz egy rockzenekart és zenélni kezdenek. 2019-ben megjelent első albumuk a Tapsolj és Tátogj. A Tortuga srácai elmesélték nekem, hogy ezzel még nincs megállás, szeretnének újabb számokat és albumokat csinálni. Idén több nyári fesztiválon is felléptek, például a Campuson, az East Festen és az Efotton is. Jelenleg turnéznak, dalokat írnak és minél több fellépést próbálnak megszervezni.

És hogy kik is ők? Ének, szólógitár – Tomku Milán, aki általános iskolás korában fogott először gitárt a kezében és rögtön beleszeretett. Dob – Dömötör Sándor (Sanka): édesapja hatására ő is dobolni kezdett. Több évet játszott a nyíregyházi Móricz Zsigmond színházban. Basszusgitár – Kerle Ákos: Tervezi a jövőjüket, szervezkedik, intézkedik, mert imádja ezt csinálni. Gyermekkora óta tudja, hogy a zene a legfontosabb a számára így mindent belead, hogy minél jobb, népszerűbb legyen a banda. Gitár, dalszöveg – Hegyi Ábel: Az egyik születésnapjára kapott Guns N’ Roses lemez tette fel az i-re a pontot. Onnantól kezdve érezte azt, hogy ő dalokat szeretne írni és gitározni.

A debreceni kötődésű banda a színpadon valami igazán fantasztikusat tud alkotni, energiából nem szenved hiányt a jelenlétük. A távolság és az időmenedzsment miatt egy konferenciahívás keretein belül beszélgettem velük, hogy jobban megismerjem őket és a zenéjüket, a válaszok nagy része pedig csapatszinten érkezett.

Mikor és hogyan alakultatok?

Ábel: 2018 November 1. Ez volt az első koncertünk ebben a felállásban. Azt pontosan nem tudjuk, hogy mikor írtuk az első dalt, de onnantól számítjuk azt, hogy létezik a Tortuga. Akkor játszottunk először Budapesten, a Backstage pubban. Annyi a lényeg, hogy elkezdtünk Milánék garázsában dalokat írni, aztán nem volt körülöttünk zenekar és mivel Kerlével és Sankával nagyon jó barátságban vagyunk, úgy döntöttek, hogy csatlakoznak hozzánk. Akartunk egy olyan zenekart, amiben olyan rockzenét játszunk, ahogy a régi, eredeti rock and roll szól, de nyilván modern köntösben. Nem az újabb, kemény stílusú zenét, hanem azt, amit mi szeretünk. Igazából ebből alakult a Tortuga. 

Mikor szoktatok próbálni?

Tortuga: Egy héten kétszer-háromszor. Vannak olyan napok, amik kőbe vannak vésve és ekkor próbálunk. De nyilván, hogyha valakinek közbejön valami, akkor tologatjuk az időpontokat. Viszont a fix az a heti két-három próba.

Milyen stílusban játszottok?

Tortuga: Rockzenén belüli irányzatokban, énekelhető rock and rollt. Van benne punkrock, de erre nehéz válaszolni, nem szoktuk ezt bonyolítani.

Tudom, hogy ősszel elkezdtetek turnézni. Meséljetek róla egy kicsit...

Tortuga: Most az őszi-téli turnét toljuk, ami október 18.-tól december 30.-ig tart majd. A Junkies vendégzenekaraként csináljuk a túrát, 7 állomáson keresztül. Ezen kívül játszottunk Erdélyben is; Marosvásárhelyen és Csíkszeredán az Intim Torna Illegál vendégeként mutatkozhattunk be. Nagyon vendégszeretőek, barátságosak voltak ott velünk az emberek. Nagyon jó volt a közönség is! Minél hamarabb vissza szeretnénk majd menni, ami éppen tárgyalás alatt van. Ha sikerül megállapodni, akkor lehet, el tudunk majd nyáron is menni egy fesztiválkoncert erejéig. Régi jó kapcsolatot ápolunk egy másik zenekarral, a Fatal Errorral egyébként, velük lesz néhány hét múlva még három koncertünk. Kaposváron, Cegléden és Nyíregyházán játszunk majd együtt. Izgatottak vagyunk, nagyon várjuk. Íródnak a dalok, készülünk folyamatosan a jövő évre! Videoklipek is tervben vannak, tele vagyunk ötletekkel és alig várjuk, hogy megvalósíthassuk őket! Elkezdtük kiküldeni a kiajánlókat a nyárra, tavaszra, mert rengeteg helyen szeretnénk megmutatkozni 2020-ban. Ez mind szervezés alatt van.

Milyen fesztiválokat próbáltatok elérni?

Tortuga: Magyarországon rengetek neves, és jó fesztivál van. Szépen lassan a legtöbbel felvettük/felvesszük a kapcsolatot. Ezt a részét Ákos szervezi a zenekarban, ő menedzsel, ő telefonál, ő intéz, és közli, ha végleges a dolog. Persze közben kommunikál, hogy kinek mi az igénye, mit szeretne. Semmi nincs kőbe vésve, mindenben együtt, négyen döntünk. Mivel nagyon jó a zenekari összhang így általában mindenben egyetértünk. Na jó, mindig vannak viták, kisseb összezörrenések, de melyik az a házasság, amiben nincs néha egy kis tányértörés?! Együtt nőttünk fel, egy fesztiválokra jártunk, közösen szocializálódtunk, ezért a gondolkodásunk is elég hasonló. Eléggé egy hullámhosszon vagyunk.

received_459419261432352.jpeg

Mik a jövőbeli terveitek? Mit szeretnétek még elérni a zenekarral?

Tortuga: Minél többet koncertezni, még jobb lemezeket csinálni, mint az első, rengeteget turnézni, el szeretnénk jutni rengeteg helyre, hogy megmutathassuk az embereknek milyen egy igazi, tökös, dögös Tortuga koncert! Azt szeretnénk, hogy a Nicolaustól még több vodkát kapjunk! Ez nem csak marketingduma, tényleg meg szeretnénk fulladni a gabonapárlatban (nevetés).

Mi a Tortuga?

Négy ember egysége. Olyan zenét játszunk, olyan szövegeket írunk, ami mi magunk vagyunk. Nem játsszuk az agyunkat! Barátok vagyunk, és imádunk zenélni!

A bejegyzés trackback címe:

https://pusztahang.blog.hu/api/trackback/id/tr715342440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

PusztaHang

Friss topikok

Címkék

+SHE+ (1) 2019 (7) 2020 (16) 2021 (6) 2022 (6) 2023 (2) 2024 (1) 80s (1) a38 (1) Acoustic Style (2) ajánló (3) ajsa luna (1) akela (1) akvárium (1) album (3) albumkritika (1) alkotótábor (1) alternatív rock (1) Alvin és a Mókusok (1) Analog Balaton (2) Apey (2) Aritmika (1) Árnyéknyúl (5) Áron András (1) Astro Générale (1) ATOM (1) Atoms (1) aurevoir. (2) AURORA (1) Azahriah (1) A Király Halott (1) A Talayapa Project (1) bad habit (1) Bagossy Brothers (1) bajdázó (1) Bakelit (1) Bandmap (1) BanZaj (2) banzaj (4) Baq (1) barabás lőrinc (1) Baross (1) Beat (1) Beat rádió (1) Beck Zoltán (1) belga (1) bérczesi róbert (1) BESTA (1) BetterThanEver (2) Beyond Nowhere (1) Be Massive (1) Bíró Kornél (2) blackened mysticism (1) Blahalouisiana (2) blanche the vidiot (1) bohemian betyars (1) Bordó Sárkány (3) bor és jazznapok (1) bp underground (1) brass band (1) Bródy János (1) Budai Krisztián (1) Campus (5) Campus Eleven (1) Campus fesztivál (6) carson coma (4) Charlotte OC (1) Christian Löffler (1) civisground (1) Clubbing (1) covid (3) csaknekedkislány (2) Csőr (1) dalkommentár (1) dalpremier (3) Dánielfy Gergő (1) Dánielfy Gergő és az Utazók (1) Daydreaming Twins (1) debrecen (14) Debrecen (14) december (1) Decolonize Your Mind Society (1) Deeprecen (1) dénesh (1) desz24 (1) Desz24 (3) Deva (1) disco (1) diw (1) dj goodbye (1) dob (1) Dope Calypso (1) DRMRZ (1) dub (1) Dying Wish (1) Dzsúdló (2) Ektomorf (1) Elefánt (3) elektronikus zene (5) élőzene (2) emma undressed (1) EP (3) ep (1) Erdő (1) Erik Sumo Band (1) esti kornél (1) Felsőtárkány (1) Felső Tízezer (1) Fesztivál (1) fesztivál (6) fesztiválszezon (2) Flaszter Galaxis (1) folk (1) forest bump (1) FőzeLAKE (1) Franciskadalma (1) Freakin Disco (1) frogshow (1) full of anger underground metal fesztivál (1) funk (1) ganxsta zolee (1) ghoast toast (2) Ghost Toast (1) GidnimRém (6) gigs (1) H (1) Hakawai (2) Half-Decent (1) Halloween (1) Hangfoglaló (2) Hangfoglaló program (1) HANØI (1) hardcore (1) Háy come Beck (1) Heartkiller (1) Heavy Brains (1) heavy brains (2) Hell Vill (1) hernyák-kapusi-kalmár (1) hiperkarma (2) hiphop (2) hno3 (1) hoe (1) hoeh8erz (1) hoezntrogerz (1) Ifiház (1) imanexperiment (1) ima今 (1) Incognito (6) indie (1) indie rock (1) interjú (11) Interjú (13) Interjúk (2) intim torna illegál (1) Ivan and the parazol (3) I Am Soyuz (1) japan jazz (1) jazz (4) jelentkezés (1) Junkies (1) kapitány máté (1) Kaptár (3) karantén (2) Karmapirin (1) kaukázus (1) Kelet Brass Band (1) Kertekalatt (1) kinetic erotic (1) Kiscsillag (1) kislemez (1) klippremier (3) Klopcsa (1) klubkoncert (1) koncert (3) koncertajánló (1) koncertsorozat (1) koncertvideó (1) kontaktus (1) KontAktus (2) konyha (1) koronavírus-járvány (3) Kovács László (1) kritika (5) Kritika (3) Krúbi (1) Krxternational (2) Lányok Ott Hátul (1) Lazarvs (1) Lázár tesók (1) lee olivér (1) lemez (1) lemezkritika (3) lemezpremier (3) lemurian folk songs (2) Levels of Social Distancing (1) lil frakk (1) live (4) live music (5) Lowland (3) LP (1) Lyuhász Lyácint Bt (1) madeindebrecen (2) Made In Debrecen (2) Magentakraft (1) Magor (1) május (1) Malakiás (1) Malter (6) Manír (1) március (1) Március (2) megjelenés (5) Megpihenni (1) Mészáros Ádám (1) metál (1) Metal (1) metal (1) MODEM (4) modemode (1) mongooz and the magnet (1) Mordái (1) mörk (1) mudfield (1) mulató aztékok (1) music (1) műsorszórás (21) Muzsik és Volkova (2) Nagyerdei Víztorony (1) Nagy Szilárd (2) Neonhal (3) nirvana (1) NKA (1) noise (1) nomad (1) Nóvé Soma (2) Nyíregyháza (1) Ocean (1) ocho macho (1) Odd ID (2) Ohnody (1) oktatóvideó (1) Ölveti Blues Band (1) overflow (1) pályázat (5) Panoráma (1) pászorhóra (1) Perihelion (1) piramis (1) Pit of Saron (3) platon karataev (4) pop (2) Popping (1) pop punk (1) premier (11) premierek (1) privát affér (1) próbatermek (1) programajánló (13) progressive rock (1) psybient (1) punk rock (2) Pusztahang (1) pusztahang (40) pusztahang live sessions (3) pusztahang sessions (1) PusztaHang Sessions (2) pusztán egy dal (3) Quiet Kid (1) Quiet Kid & The Speakers (2) Racka Noise (2) raktárkoncert (1) random trip (1) Reposzt (1) ress (1) ricsárdgír (2) riport (1) Ritmo Piknik (1) rock (2) Rocksuli (1) rocksuli (1) rocksuli debrecen (1) rockzene (1) Rögtön Jövök (1) Rögtön Jövök! (1) Roncs (4) Roncsbár (1) Rupaszov (1) saiid (1) salétrom utca (1) sandbender (1) Sauropoda Trio (1) Saya Noé (1) Selected Sounds (1) selfless abuse (1) Silver Moon (1) Soft (1) Sör és Fű (1) startup (1) Stay (1) steady pluto (1) Sue (1) Süli András (1) szabó benedek és a galaxisok (1) Szakács Gergő (1) szavazás (1) szeptember (1) Tátrai Tibor (1) tavasz (1) Telekom Electronic Beats (2) Tempera Sessions (7) The Crams (1) The Folk Attack (1) the grenma (1) The Keeymen (1) the keeymen (1) The Magic Track (1) the magic track (2) The Vernal (1) This is Bihar (1) TM (1) Tortuga (3) Tóth Kinga (1) TPSRPRT (2) Traditions (1) Traffik Band (2) trap (2) trio whisper (1) Trottel (1) új megjelenés (1) underground (1) unexpected frequencies (1) Üres (1) Utolsó Repülő (1) Várkonyi Csibészek (2) videópályázat (3) világzene (1) viny-kritika (1) Vinyl (1) vinyl (1) Víztorony (5) Warshow (1) waryou (1) Wopo Wopo (1) world music (1) wyrfarkas (1) Xperimenting (1) Yulius25 (2) zajkert (1) zajzene (2) zeneipar (2) Zenék közös nevezőn (1) Zsazsa (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása