Nyers erő és szabadság
Kritika a Lemurian Folk Songs új lemezéről

lemurianlemurian.png

Amikor először ajánlotta egy barátom a Lemurian Folk Songs tavalyi, Maro című lemezét, megörültem, hogy végre van egy fiatal, angolszász pszichedelikus heavy metal hagyományból építkező zenekarunk, ráadásul az Ozora fesztiválon végre élőben is elcsíptem a showjukat. Alig egy hónapja jelent meg a négytagú, világcsavargó formáció új lemeze Ima今 címmel, megnéztük közelebbről.

Már két dolog is magyarázatra szorul rögtön, így a japán '今' a címben, melynek magyar fordítása többek között a 'most'. Továbbá nem véletlenül jellemeztem csavargóként a Lemuriant, érdemes tudni ugyanis Benus Krisztináról (ének, billentyűk) és Ambrus Bencéről (gitár), hogy évekig stoppolgattak Európa tengerpartjait járva, olykor utcazenélésből, olykor a kidobottból élve. Az a fajta szabadság és könnyedség, némi kilátástalansággal párosulva, ami a vándorok életét jellemzi, a dalok felépítésében és szövegeiben is tetten érhető. Saját bevallásuk szerint egyébként szinte csak a zenekar tartja őket az országban.

A lemez a 38 perc 18 másodperces játékidejével egy nagylemeznyi terjedelmet ígér, de EP-ről beszélünk, vagyis „mindössze” négy dalról. Íme.

Az első track a 'Highself Roadhouse' címet kapta, egy kilenc perces pszichedelikus hősköltemény, mely egyetlen gitártémát bont ki, hagy elszabadulni hosszú instrumentális betétekkel, hogy mindig visszataláljon eredeti formájához. „Eternal circles” – hangzik el már a dal elején duplán az árulkodó hangulatfestés.

Benus Krisztina erőteljes, mégis visszafogott hangja egyébként nagyszerűen passzol a lemezen a basszus-gitár-dob megszabta zenei alámerülés ívéhez. A hangosítások és keverések során próbáltak ügyelni arra, hogy a vokál ne kerüljön előtérbe a zenéhez képest, hanem annak része maradjon. 

A felvételeket analóg cuccokon rögzítették, az éneket és a billentyűt leszámítva, egyszerre, egy térben, az Abnormal Studióban. A keverés Philipp László, a vinylmaster pedig Sohajda Péter kezének munkáját dicséri.

Egyébként saját meghatározása szerint is pszichedelikus bluest játszik a Lemurian, ennek pedig vegytiszta mintáját adják második, 'Füst' című dalukban. Kevésbé a széteffektezett, borongós riffek, annál inkább egy nagyvárosok közt vonattal utazós, utcazenész blues téma határozza meg a számot a maga dögös tempójával. Persze nem maradhat minden ebben a mederben, bő három perc játék után jön a zuhanás, repetitív belassulás, majd az éteri visszhangok közti halál.

Egy újabb magyar című dal következik, a 'Pillanat' azonban már szövegében is magyar, hiszen egy siratóének dallamának pszichedelikus feldolgozása, így az eredeti, tradicionális zenei világot nyelviségében is igyekeztek megteremteni. A kísérlet sikerült, egy rendhagyó Lemurian dalt köszönthetünk a 'Pillanat'-ban, a visszafogott, vontatott instrumentális zárlat azonban érezhetően még mindig jobban áll a zenekarnak, mint a pszichedelikus népdalfeldolgozás.

A kislemez utolsó darabja egy több, mint 15 perces, elnyújtott haláltusa, egy instrumentális jam-sorozat harmadik darabja, ezért is viseli a 'Melusina III' címet. A Melusina első két tétele a Nommo és a Maro kislemezeken jelent meg, hozzájuk képest a harmadik felvonás egy sokkal kimértebb, letisztultabb alkotás. Ettől függetlenül rendkívül nyers gitártémára épül, mely annak rendje s módja szerint az egész dalt végigkíséri, mondhatni végigkísérti, hiszen egy kifejezetten gonosz harmóniáról van szó, tele rossz előérzettel. Talán túlzás ez a tizenöt perc, azonban a lemez elkészítésénél az élő hangzás visszaadása volt a cél, egy elborult pszichedelikus rock koncerten pedig előfordulhatnak ilyen intuitív, negyedórás kattanások, mégha olykor öncélúnak is hatnak.

Az Ima今 egyébként egy jövő év elejére tervezett nagylemez előfutára, szóval akinek bejön ez a hangzás, és a Lemurian dallamtapadást okoz, nem kell sokat várnia az új anyagra. Szerencsére más szempontból sem kell sokat várnunk itt Debrecenben, hiszen november 5-én a Banzaj keretein belül fellépnek a MODEM-ben.

lemurian_ima.jpg

  • Lemurian Folk Songs – Ima今, 2019, Para Hobo Records

A bejegyzés trackback címe:

https://pusztahang.blog.hu/api/trackback/id/tr315255010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

PusztaHang

Friss topikok