Hallgass friss, ütős debreceni világzenét
Megjelent a Traditions új dala

adypark_krx_2019.jpg

Különböző távoli kultúrák zenei tradícióin alapul Budai Krisztián szólóprojektje, a Traditions, mely kézzel megszólaltatható dobok és ütőhangszerek változatos játékával teremt különleges dzsungelhangulatot.

Krisztián a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán 2012-ben szerzett ütőhangszeres művésztanár diplomát, az azóta eltelt idő alatt pedig a végzettségének mindkét aspektusában aktív; alkotásai folyamatosan jelennek meg, 2015-ben például a dániai Svitzer kottakiadó adta ki 'Langwana' című kamaradarabját, de 2009 óta a hajdúböszörményi Eötvösben, 2015 óta a saját dobsulijában oktat fiatal dobolni vágyókat.

Tavaly megjelent második szólóalbumának afféle folytatásaként Krisztián idén augusztusban hozta ki új single-jét, mely a 'Seis y Siete' címre hallgat és nálunk hallhatjátok először. „Stílusát tekintve illeszkedik a korábbi munkáim közé, hiszen világzene ez is. Ebben most egy kis momentumot villantok föl Kubából.” – mesélte nekünk a kétgyermekes családapa.

„Volt néhány fontos, meghatározó pillanat, ami segített abban, hogy megtaláljam az utam. Az egyik 2005-ben történt, Művészetek Völgye, Ütős Völgy, Taliándörögd. A Dely családtól vehettem órákat sokadmagammal.

A kézi ütőhangszerek szerelme innentől megállíthatatlan volt – s ugyan előtte is érdekelt már, de nem tudtam, hogy ez ennyire izgalmas.

Krisztián munkássága nem elválaszthatatlan a dobolás tanításától, olyannyira nem, hogy ezekből az alkalmakból merít ihletet olykor: „A tanítás mindig is jelen volt, motivációt ad, adott. Az első komolyabb átiratomat ('Gukhe') és az első saját szerzeményemet ('Langwana') is a tanítás motiválta: a tanítványaimnak szerettem volna írni valami olyat, ami ritmikus, kicsit tradicionális, és amihez van hangszerünk is.”

Krisztiánt legközelebb augusztus 30-án láthatjuk élőben bűvölni a dobokat, a nyíregyházi Vidor Fesztiválon.

A bejegyzés trackback címe:

https://pusztahang.blog.hu/api/trackback/id/tr715021376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.